2009-08-05 15:25:45• hírek • Gozner Gertrud

Nagy a forgalom a határon

Mivel a legtöbb európai országban augusztus a szabadságolások legfőbb időszaka, sok külföldön dolgozó romániai vendégmunkás ilyenkor látogat haza. Végig a hónap folyamán óriási sorok kígyóznak a nyugati határpontokon, naponta több ezer autó lépi át a határt a Temes, Arad, Bihar és Szatmár megyei átkelőknél.

A múlt hétvégén a petei és csanálosi átkelőhelyeknél is látványosan megnőtt a forgalom, és azóta is egyre többen lépik át a határt. Szombaton a petei határátkelőnél 3 ezer román állampolgár érkezett haza, háromszor annyian mint egy nappal korábban, pénteken, amikor is ezren lépték át a határt - derül ki a határrendészettől kapott közleményből.

Ugyancsak szombaton Csanálosnál 1100 romániai állampolgár érkezett vissza. Ami a külföldiek számát illeti szombaton 750 személy lépett be az országba Peténél, és 700-an Csanálosnál. Vasárnap már 3500 hazai utast és 1600 külföldit fogadott a Petei határátkelő, és 3100 romániait, valamint 1300 külföldit a csanálosi átkelő.

Hétfőn a petei határállomáson továbbra sem csökkent forgalom, délig már 1800 személy lépett be az országba, ebből 1400 volt a román és 450 a külföldi állampolgárok száma. Csanálosnál hétfőn 650-en érkeztek Romániába, közülük 150 volt külföldi. A határrendészet statisztikái szerint a tavalyi év során a nyári periódusban 14 millióan lépték át a határt, ebből 8 millió 300 ezer volt a román állampolgárok, és 5 millió 820 ezer a külföldiek száma.

A megyei határrendészet felkészülve várja a rohamot - tudtuk meg az intézmény szóvivőjétől, több figyelmet fordítanak az államhatár megfigyelésére, nagyobb számú személyzet végzi az úti okmányok ellenőrzését, szorosabb az együttműködés a belügyminisztérium alá tartozó többi intézmény, a rendőrség és a csendőrség képviselőivel, valamint a magyarországi kollégákkal.


Augusztusban látványosan megnőtt az ország nyugati határátkelőinek forgalma.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: