2014-10-30 16:50:53• hírek • Kocsis Zoltán

Nagy Szabolcs lépett Láng László helyébe

A Szatmárnémeti Városi Tanács októberi ülésén csütörtökön letette hivatali esküjét Nagy Szabolcs, aki a távozó dr. Láng László helyét veszi át. Nagy számára nem ismeretlen a közeg, hisz korábban már dolgozott a testület tagjaként.

Amint azt az október 17-én megtartott sajtótájékoztatón Nm. Ft. Schönberger Jenő római katolikus megyés püspök bejelentette, dr. Láng László vette át a Szatmári Egyházmegyei Caritas igazgatói tisztségét. Mivel a szatmárnémeti önkormányzat évről évre jelentős összegekkel és kedvezményekkel támogatja a karitatív intézményt, így összeférhetetlenné vált volna Láng igazgatói és városi tanácsosi tisztsége, ezért utóbbiról lemondott.

Helyét az a Nagy Szabolcs veszi át, aki 2008-2012 között már betöltötte a tanácsosi tisztséget, ezért a testület jelenlegi tagjai közül többen is régi ismerősként üdvözölték ismét a kerekasztal mellett.

„Szeretném megköszönni dr. Láng László hat éves munkáját. Úgy gondolom, az a tanácsos volt, aki mindig nyitott volt a lakosság problémáira, mondta az ülésen Altfatter Tamás alprefektus társaságában résztvevő Kereskényi Gábor parlamenti képviselő. Ezzel együtt köszöntöm Nagy Szabolcsot. Biztos vagyok benne, hogy hasonlóan hasznos tagja lesz a tanácsnak", tette hozzá a képviselő. Dorel Coica polgármester „veszteségnek" nevezte dr. Láng tanácsból való kilépését, egyben méltatta Nagy képességeit.

„Köszönöm az RMDSZ belém vetett bizalmát. Előző mandátumom és a közigazgatásban eltöltött éveim minden tapasztalatával igyekszem majd a szatmáriakat szolgálni a legjobb tudásom szerint", hangzott Nagy Szabolcs székfoglalója.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: