2020-06-16 07:54:32• hírek • Blikk.hu

Nagy Krisztián újra megpróbálná az X-Faktort, hogy kitörhessen a szegénységből

Újra rátalált a szerelem Nagy Krisztiánra (22), mégsem lehet felhőtlen az énekes boldogsága. Krisztián korábban kétszer is bekerült az X-Faktor élő show-jába, ám az adás előtt mindkétszer feladta a versenyt, a pszichés problémákkal küzdő fiú nem bírta a mentális terhelést. Tervei szerint idén minden máshogy lesz.

– Három hete van barátnőm, nagyon jól megvagyunk. Fatima a neve, 21 éves, és úgy érzem, végre megtaláltam azt a lányt, aki szeret és támogat abban, hogy elérjem az álmaimat – kezdte lapunknak Krisztián.


– Korábban volt, hogy rajongóval jöttem össze, de annak sosem volt jó vége. Fatimát nem ismertem korábban, bejelöltem a közösségi oldalon, mert nagyon tetszett a fotója, beszélgetni kezdtünk, és már három hete együtt vagyunk. Nagyon drukkol nekem, szereti nézni, ahogyan gyakorlok, és mindig van pár kedves szava, jó ötlete. Most már a kapcsolatunk miatt is szeretném, hogy befussak, és megadhassak neki is mindent, amire csak vágyik – tette hozzá a fiatal énekes, akinek nagy álma, hogy végre kitörjenek a szegénységből.


Krisztián családja igen nehéz helyzetben van. Az énekes édesapjánál daganatos betegséget diagnosztizáltak, Krisztián pedig sérvet kapott, így ott kellett hagynia gyári munkáját. A családnak sokszor annyi pénze sincs, hogy kenyeret, élelmiszert vegyenek maguknak.


– Nem szeretem mondani, mert nagyon fájdalmas, de igen, van, hogy sírva alszom el, mert bánt, hogy ennyire szegények vagyunk. Próbáltam menedzsert szerezni, fellépéseket szervezni, de az X-Faktor nélkül ez nem megy. Ezért is döntöttem el, hogy idén is jelentkezem, ráadásul az orvosom is támogat. Anyukám nem örül, mert félt, hogy megint rossz vége lesz, és a pszichiátrián kötök ki, mint két éve – mondta Krisztián, aki nagyon sokat készült az RTL Klub idei tehetségkutatójára, ám egyelőre nem tudni, hogy egyáltalán elindul-e az X-Faktor.


– Üzentek nekem a stábból, hogy van olyan mentor, aki szívesen látna, és várja, hogy újra ott álljak a színpadon. Nem tudom még, mi lesz, ha mégsem indul a műsor, mert ez most minden reményem és esélyem, hogy kitörjek abból, amiben élek. Szeretnék majd Budapestre is visszaköltözni, és ha lesz munkám, akkor azonnal kiveszek egy albérletet – mesélt terveiről Krisztián, aki már azt is tudja, mire költené a nyereményét, ha ő nyerne: a fővárosban venne házat, ahol a családjával lakna.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: