2020-06-26 08:09:05• hírek • Blikk.hu

Nagy Ervin kitálalt: ezért hagyja ott a Katona József Színházat

Nemrégiben jelentette be Nagy Ervin, hogy húsz évi tagság után megválik a Katona József Színháztól. Szerinte a társulati lét nagy védettség, de egyúttal kötöttség is, ő pedig úgy szeretne élni, mint az amerikai sztárok: csak azzal a felkéréssel foglalkozna, amihez érez affinitást.

„Amióta a Kincsem című film elkészült, kicsit kifele állt a rudam a színházból” – avatta be a 24.hu-t döntésének hátterébe.


„Akkor fogalmaztam meg magamnak, hogy ha sikerülne felépíteni egy olyan karriert, ami állandó filmes elfoglaltsággal jár, szeretnék úgy élni, mint az amerikai sztárok. Most látom kicsit a lehetőséget arra, hogy úgy osszam be az időmet, ahogyan én szeretném” – mesélte a tervéről, miközben azt is kifejtette, úgy vált el Máté Gábor igazgatótól, hogy a holdudvarban marad, csak most már ő küldi a naptárát az üres helyekkel.


„Mondjuk, Máté Gábor eddig is igyekezett figyelni rám, de egy igazgatónak tartania kell a társulati kohéziót. Én két éve pedig érzem, hogy ez nem oké” – sejtet Nagy Ervin valamit abból, hogy ez mekkora kötöttség volt számára.


Beszélt arról is, hogy érdekli a produceri munka, illetve, hogy már nem kizárólag a színházban gondolkodik. „Keresem a lehetőséget, hogy a kreatív energiáimat lekössem. Minél nagyobb szeletét harapom az életnek hírnév tekintetében, annál jobban látom, hogy milyen sokfajta kapcsolatot hoz ez nekem. A világ szerencsésebbik felén, ahol nem 28 estét kell játszani semmi fizetésért, látni, hogyan élnek a művészek” – hozza a példát, és szerinte ebből feketén-fehéren kiderül, hogy ez tehetségfüggő.
 

„Akinek van kedve vagy igénye rá, belekóstol másba is. Én meg aztán pláne ilyen vagyok. Imádom, hogy nem csak művész vagyok” – vázolta, milyen energiák mozgatják, s mennyire belekóstolna már másba is.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: