2014-01-29 12:26:40• hírek • MTI

Múzeumba került az első Porsche

Múzeumba került az első, 1898-ban készült Porsche Stuttgartban, miután tavaly nyáron, 115 év után egy ausztriai pajtában megtalálták és helyreállították.

Az osztrák Kronen Zeitung keddi tudósítása szerint a Ferdinand Porsche tervezte, három lóerős, elektromos "P1" a Bécs utcáin guruló első gépjárművek egyike volt. A farmotoros kocsi annak a négy modellnek az egyike, amelyet annak idején Egger-Lohner C.2 Phaetonnak kereszteltek.

Ferdinand Porsche előbb Egger Béla magyar születésű osztrák gyáriparos budapesti elektromos gyáránál, majd Ludwig Lohner kocsigyártónál dolgozott, itt építette meg a szóban forgó elektromos autót. Az alkatrészek nagy részét saját kezűleg készítette, mindegyikbe gondosan belegravírozta neve kezdőbetűjét és az 1-es számot, mivel ez volt az első kocsi - az első Porsche -, amelyet maga tervezett. Innen kapta a modell a P1 becenevet.

A Kronen Zeitung szerint az autó egy 1899-ben Berlinben tartott 40 kilométeres versenyen a mezőnyt 18 perccel megelőzve ért célba, és megnyerte a gazdaságossági versenyt is alacsony energiafogyasztásának köszönhetően.

A lovas kocsi korabeli hipermodern alternatívája óránként maximálisan 35 kilométeres sebességgel haladt, és egy feltöltéssel akár 80 kilométert is megtehetett. A 130 kilogrammos elektromos motort az első kerekek közé építették, és a hátsó kerekeket hajtotta. A hátsó üléseken helyet foglaló utasok egy 500 kilogramm súlyú elemen ültek, a jármű összesen 1,3 tonnát nyomott - írta a Kronen Zeitung.

A mai elektromos autók hajdani előfutára immár az évi 400 ezer látogatót vonzó stuttgarti Porsche Múzeumban tekinthető meg. Az intézmény szerint igazi technikatörténeti szenzációról van szó.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: