2012-07-23 16:47:13• hírek • Matos Lajos, MTI

Műtétek látható bőrheg nélkül

A messziről látható hegek gyakran megkeserítik viselőjük életét: a sebészeti beavatkozás után a heg elárulja a korábbi betegséget, a baleset, például égés következménye torzító, akár a mozgást megnehezítő bőrkárosodás is lehet - ezen segíthet egy amerikai kutatók által fölfedezett kezelés, amely a hegszövetet szinte láthatatlanná teszi.

A New York-i Egyetem (NYU) orvostudományi karának kutatói Bruce N. Cronstein vezetésével a hegkeletkezés okait vizsgálták. Kimutatták, hogy ez a folyamat összefügg az adenozin-trifoszfát (ATP) jelenlétével, mely a sejteken belüli energiaátvitel alapja, így többek között az izomsejtek összehúzódásához szükséges energiaforrás.

A bőr és az alatta lévő szövetek sérülése esetén azonban ATP szivárog a károsodott sejtekből. Ez alapvetően segíti a gyógyulást, ám ha a sejtek rendeződése után továbbra is a bőrszövetbe kerül, akkor egyre vastagabb lesz a heg ezen a területen.

A kutatók, akik egerek hátán ejtett sebeket tanulmányoztak, a FASEB Journalban közölt dolgozatukban leírták, hogy a bőrben lévő ATP-receptorok működésének befolyásolása útján a heg megjelenése szemmel láthatólag csökkenthető.
Kísérleteik során kimutatták, hogy az A2A receptor működésének gyógyszeres gátlása megakadályozza a vaskos heg növekedését az egerek hátán. Az egerek bőrén lévő sebek alig látszottak a kezelés hatására.

"Az emberek életében, kiváltképp a műtéti beavatkozások során keletkező hegek legtöbbször alig láthatók, de vannak, akik ezeket is kellemetlennek érzik" - írta Gerald Weissmann, a FASEB Journal főszerkesztője, hozzátéve: ha sikerül olyan eljárásokat kidolgozni, melyek a hegképződést megakadályozzák, sok ember életminőségén lehet javítani.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: