2009-11-09 14:03:47• hírek • Szatmár.ro

Mustármagnyi Parlament - 10 éve

Tíz éves születésnapját ünnepelte a „Mustármagnyi Parlament", mely a fogyatékkal élők és hozzátartozóik számára létrejött nemzetközi „Hit és fény" mozgalom szatmárnémeti közössége.

A Szent Alajos Konviktusban tartott rendezvényen közel negyven közösségi tag és érdeklődő vett részt, köztük pedig több erdélyi közösség képviselője is. A találkozóra ugyanis Kolozsvárról, Csíkszeredából és Sepsiszentgyörgyről is érkeztek „Hit és fény" tagok, akik a program során megtekintették a püspöki palotát és látogatást tettek Nm. Ft. Schönberger Jenő püspöknél is.

A fél 11-től kezdődő rendezvény elsődleges célja idén is az eszmecsere volt, a fogyatékkal élők és hozzátartozóik problémáinak megbeszélése és a kapcsolatok erősítése, amely egy „mustármagnyi" közösség esetében fontos feladat. Ezt erősítette a szatmárnémeti Langdown Down Egyesület házában zajlott szeretetvendégség, a múlt képeinek felelevenítése, de a szabad beszélgetések is. A rendezvény főpontját adó szentmisén Ft. Solomayer Sándor a közösség és az apró dolgok fontosságáról beszélt. Mint prédikációjában kihangsúlyozta, az elhangzott olvasmányok jól illenek a „Mustármagnyi Parlament" tíz éves ünnepéhez, hiszen, míg a szentleckében Szent Pál köszönti a közösségeket és köszönetet mond a közösségben szolgálatot tevőkért, az evangélium arra mutat rá, hogy Isten előtt az a legnagyobb, aki a kicsiben hű. Ezért „ki hűséget vet - életet arat" hangzott Wass Albert verséből az idézet a prédikáció végén.

A november 7-i találkozón részt vett Fülöp Hajnalka, az erdélyi „Hit és fény" közösségek vezetője, aki a Mustármagnyi Parlamentet is meghívta a 2011-es csíksomlyói, dunamenti országok közösségeinek találkozójára. Üzenetében a szatmáriakat is a további működésre ösztönözte. Mint mondta, „fontos, hogy valóban fények lehessünk, mert a világnak szüksége van a reményre"


A találkozóra Erdély több megyéjéből is érkeztek érdekeltek
A találkozóra Erdély több megyéjéből is érkeztek érdekeltek


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: