2019-12-13 19:10:27• hírek • Szatmár.ro

Műsorváltozás - Történet a tálról és a kanálról a bábszínházban

Betegség miatt sajnos elmarad a Holle anyó című bábelőadás bemutatója, helyette az Iparosotthon bábszínházi termében a Történet a tálról és a kanálról című előadás lesz látható december 14-én, 11 órától, bérletszünetben.
 

Ez ám nem közönséges tál és kanál, hanem egész különleges darabok. Ez azonban csak akkor derül ki, ha a tálban a hozzá tartozó kanállal kavargatni kezdünk. Amint ezt tesszük, a tál megtelik a legízletesebb és legtáplálóbb levessel, amit csak kívánhatunk. És mindig tele lesz, akárhány éhes száj eszik is a levesből - így szól az előadás kedvcsinálója.


A bábelőadás rendezője Schneider Jankó magyarországi vendégművész volt, a díszletet maga a rendező tervezte, a bábok Bartal Kiss Rita munkái, az előadás dramaturgja Nagy Viktória Éva, zenéjét Czapp Ferenc szerezte, ügyelője és súgója Liegner Zsolt.


Szereplők: Nagy Tamás, Nagy Anikó, Bandura Emese és Bandura Tibor.

Az előadás Kolozsváron, 2017-ben, a Puck Marionett- és Bábszínházak Nemzetközi Fesztiválján a seregszemle legjobb előadásának díját kapta meg, de ugyanezen a rendezvényen díjat kapott a legjobb dramaturgiáért, Nagy Anikót pedig a legjobb női alakítás díjával tüntették ki.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: