2014-01-23 18:32:24• hírek • Szatmár.ro

Muresan István a Szatmárnémeti MIK új elnöke

A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés régi-új alelnöke Csák Gyöngyi, ügyvezető elnöke Csenteri Melinda.

A Szatmár Megyei Múzeum konferenciatermében tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés. A gyűlés egy perces néma csenddel vette kezdetét, ezzel emlékeztek a tavalyi év végén tragikus körülmények között elhunyt Tóth Örsre, a szervezet elnökségi tagjára.

A folytatásban Pataki Csaba szenátor, a Szatmár Megyei RMDSZ elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta: ugyan sokan hangoztatják, hogy a fiataloké a jövő, a jelen is a fiataloké kell legyen Szatmárnémetiben. Egy élhető várost kell kialakítani együtt, hogy az ifjúság jól érezze itt magát és tanulmányai elvégzése után visszatérjen szülővárosába.

Kereskényi Gábor képviselő, a Szatmárnémeti RMDSZ szervezet elnöke és a MIK alapító tagja a kezdetekre emlékezett, kiemelve: a szervezet 15 év alatt bebizonyította, hogy szükség van rá. A MIK erőssége mindig is az volt, hogy felmérte a fiatalok igényeit és választ adott ezekre.

Veres Norbert leköszönő elnök röviden visszaemlékezett a rengeteg rendezvényre, amelyekre 6 és fél éves elnöki pályafutása alatt sor került, a közös munkára, a sok jó élményre és akadályokra, amelyeket sikerült leküzdeni. Azt, hogy nem indul újra elnöki tisztségért, azzal indokolta, hogy sok fiatal csatlakozott az elmúlt évben a szervezethet, elérkezettnek látta az időt arra, hogy átadja a stafétát az új generációnak.

A tiszítújításon a tagság javaslatára Muresan István indult az elnöki, Csák Gyöngyi az alelnöki, valamint Csenteri Melinda az ügyvezető elnöki tisztségért. Mindannyian már jó ideje tevékenykednek a Magyar Ifjúsági Kezdeményezésben.

A tagság egyhangúlag megszavazta az új vezetőséget.

"Szeretném azokat az értékeket, amit a MIK megalakulása óta képvisel, megőrizni, továbbvinni és olyan minőségi rendezvényeket szervezni, amelyeknek hagyományteremtő jellege lesz! Az idei közösen összeállítot programtervből szeretnék kiemelni pár rendezvényt. Elsőként a Pártiumi Focikupát szeretném kiemelni, amelyet idén 15-jére szervezünk meg. Nemzetközi Ifjúsági  Sportnapokkal folytatnám, amelyet tavaly szerveztünk meg első ízben és nagy sikernek örvendett. A Hazafias Versek Versmondó Versenyét, amelyen átjár egy érzés amely szavakkal leírhatatlan, és amely azt sugallja, miért és mennyire jó magyarnak lenni.

Kiemelném még a Szatmári Ifjúsági Napokat, amelyet szeretnénk összekötni a majális hosszúhétvégéjével, aminek keretén belül helyet kap majd többek közt  az Open X extrémsport bajnokság is.

A jövőben a célkitűzésem az, hogy a MIK legyen a megyében a legerősebb és legjobban működő  ifjúsági szervezet, hogy a fiataloknak legyen lehetőségük megtapasztalni azt, hogy nem csak a szórakozóhelyeken érezhetik jól magukat, hanem olyan rendezvényeken is, amelyen élményekre tehetnek szert és amelyek nem akkor érnek véget, amikor elhagyják a helyszínt, hanem elültetnek valamit a tudatukban és a szívükben! Mert a fiatalság az az életszakasz, amikor letesszük életünk alapjait és úgy gondolom, ez sziklaszilárd kell legyen!" vázolta fel terveit az új elnök.

Tisztújítást tartott a MIK

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: