2009-12-17 14:50:59• hírek • Szatmár.ro

Számadás a tűzoltóságon

Iulian Burz tűzoltóparancsnok a Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének éves tevékenységéről számolt be csütörtökön. Mint kiderült, az idei évben megsokszorozódott a riasztások száma.

Burz elmondása szerint, a gazdasági válság ellenére, a Szatmár Megyei Prefektúra és a Megyei Tanács támogatásával mégis sikerült néhány megvalósítást elérniük, úgy mint a munkakörülmények javítása, az intézmény klubjának létrehozása, a gyűlésterem kialakítása valamint a keresőkutyák számára egy megfelelő menedék kiépítése.

Az idei év során összesen 1102-szer végeztek ellenőrzéseket, mely során a tűzvédelmi előírások betartását vették szemügyre a szakemberek. Az ellenőrzések során 4869 esetben találtak hiányosságokat, ezek közel 85 százalékát a tűzvédelmi előírások be nem tartása képezte, melyek java részét már az ellenőrzés során megoldották. Összesen 4645 szabálytalanság miatt róttak ki bírságot. A tavalyi évhez képest nőtt a hiányosságok száma, míg 2008-ban 3426 szabálytalanságot találtak, idén 4869-et.

A csütörtökön közzé tette adatok szerint, 4415 írásbeli figyelmeztetést és ehhez képest elenyészően kevés, vagyis csupán 230 pénzbírságot róttak ki összesen 310 700 lej értékben.

Az elmúlt évhez képest 3,94-szer nőtt a riasztások száma, vagyis 517-ről 2039-re emelkedett. A tűzesetek száma is növekvő tendenciát mutat, vagyis 1,2-szer több tűzeset volt, mint tavaly, tehát 191 helyett 232. Ezeket a tűzeseteket legtöbbször nyílt láng valamint rövidzárlat okozta.

A Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségét összesen 2040 esethez riasztották, ebből 234 tűzesethez, 112 felügyelet nélküli égetéshez, 1429-szer pedig olyan esetekhez amikor a SMURD-ot is riasztani kellett. Összesen 28 téves riasztás volt.

A tűzoltóknak összesen több mint egy milliárd értékű javakat sikerült megmenteniük, a károk értéke pedig közel 3,5 millió lej. Az év során összesen 41-en vesztették életüket a tűzesetek és egyéb vészhelyzetek során - zárat mondandóját a tűzoltóparancsnok.


A tűzoltóparacsnok pozitívan értékelte az idei évet
A tűzoltóparacsnok pozitívan értékelte az idei évet


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: