2006-06-27 00:47:39• hírek • Szatmar.ro

Multimédiás matrac beépített hangszórókkal

A Yamada Action Lounge SR4-et a Nyugat-Európában élők máris megvásárolhatják az érdeklődők.

Az Umax a napokban bemutatott egy olyan hangszórókkal felszerelt multimédiás matracot, amelyhez különböző konzolokat, tévékészülékeket illetve MP3-lejátszókat is lehet csatlakoztatni.
A Yamada Action Lounge SR4 névre keresztelt termék fejtartó részében helyet kapott két darab nyolc wattos hangszóró valamint egy 28 wattos mélynyomó is, és az audió-bemeneteknek köszönhetően összekapcsolhatják azt a felhasználók olyan játékgépekkel mint az Xbox, GameCube vagy Playstation. Ezen kívül azonban hordozható zenelejátszó készülékeket, fülhallgatót illetve bármely más hangforrást (televízió, DVD-Player, számítógép, stb.) rá lehet csatlakoztatni a multimédiás matracra. A karmagasságban elhelyezett vezérlő segítségével szabályozni lehet a hangerőt illetve a basszus erősségét is. A piros és fekete színekben pompázó összehajtogatható heverő egyetlen hiányossága, hogy csupán egy négyméteres áramkábellel látták el, ami korlátozza annak mobilitását. Ugyan összecsomagolván a matracot akár a parkba is kivihetik magukkal azt a majdani tulajdonosok, azonban a zeneélményről kénytelenek lesznek lemondani, hacsak nem cipelnek magukkal egy áramforrást is.

A Yamada Action Lounge SR4-et a Nyugat-Európában élők máris megvásárolhatják az érdeklődők, melynek ára 60 euró.

prim.hu 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: