2009-09-27 18:30:28• hírek • MTI/Garzó Ferenc

Működik a magyar összefogás

Továbbra is érvényesül a romániai magyar összefogás -  állapította meg elégedetten mind Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), mind pedig Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a hét végén a két szervezet tevékenységét összehangolni hivatott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) kolozsvári üléséről.

Az EMEF létrehozásáról február 22-én született megállapodás az RMDSZ és az EMNT között, akkor, amikor a két szervezet a június 7-i európai parlamenti választásokra vonatkozó "magyar összefogás listájáról" is megegyezett. Ez utóbbi eredményeként a romániai magyarság három főt küldhetett Brüsszelbe, köztük a listavezető Tőkés Lászlót.

Az EMEF ugyanakkor a romániai magyar közösség további közös cselekvésének lett az egyeztető fóruma. Paritásos alapon jött létre, tagjainak egyik felét az RMDSZ, másik felét az EMNT elnöke jelöli (hat-hat személyt). Az elnökök is tagjai a testületnek, amely így összesen tizennégy főből áll. Az EMEF általános feladata közös álláspont kialakítása a romániai magyar közösség egészét érintő politikai kérdésekben. Ezek között szerepel a közösségi autonómia különböző formáinak egységes képviselete a romániai és külföldi fórumokon, a választási együttműködés részleteinek kidolgozása, akárcsak a romániai és a  magyarországi közpénzeken alapuló támogatási rendszerek hatékonyságának növelése.

A pénteki, zárt ajtók mögött zajló tanácskozáson - amelyről a romániai magyar sajtó a hét végén számolt be - elemezték az elmúlt időszak eseményeit, áttekintették az elkövetkező hónapok teendőit. Markó Béla a sajtónak elmondta: a testületen belül már működik az autonómia szakbizottság, amelynek tagjai már letették az első következtetéseket az asztalra. Ugyanakkor létrehozták a szociális, gazdasági, oktatási, külpolitikai és nemzetpolitikai szakbizottságokat. Markó Béla arról is beszámolt, hogy várhatóan január 16-án megtartja alakuló ülését a Kulturális Autonómia Tanács (KAT). Tagjainak 75 százalékát az RMDSZ, 25 százalékát pedig az EMNT képviselői teszik majd ki.

Működik a magyar összefogás - állapította meg nyilatkozatában Markó Béla, hozzáfűzve: "Vitáink természetesen vannak, de úgy tűnik, hogy ezeket meg tudjuk oldani, akár az EMEF keretén belül". Tőkés László a valós együttműködés példájaként említette az európai parlamenti választásokat, szerinte ugyanúgy az összefogást bizonyítja a három erdélyi magyar EP-képviselő együttműködése, arra irányuló törekvése, hogy létrejöjjön Brüsszelben a romániai magyar képviselők önálló delegációja, a román delegáció keretén belül.

Tőkés pozitívumként értékelte a Székelyföldi Önkormányzat Nagygyűlés megszervezését. Fontos eredménynek nevezte, hogy a két szervezet együtt tiltakozott a marosvásárhelyi Gusa-szobor felállítása ellen (amely az 1989-es temesvári események idején tömegbe lövető tábornoknak állítana emléket), akárcsak a szlovák nyelvtörvény ellen. "Reméljük, hogy a szlovákiai példa nem terjed tovább a Kárpát-medencében, ezért is nagyon fontos az összefogás" - fogalmazott az EMNT elnöke.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: