2013-09-27 16:30:03• hírek • Szatmár.ro

Muhi Sándor kalandjai a pillepalackkal

A Művészeti Galériában nyílt meg Muhi Sándor A pillepalack kalandja című kiállítása.

Újabb tárlattal örvendezteti meg a képzőművészet kedvelőit az örökifjú, mindig megújulni képes képzőművész, Muhi Sándor. Grafikus, pedagógus, plakátok és könyvborítók tervezője, monográfiák, tankönyvek, cikksorozatok szerzője ő, aki évről évre meg tudja lepni különböző munkáival a közönséget. A péntek délben megnyitott tárlat a szatmárnémeti Művészeti Galériában látható, s látható lesz október nap végéig.

A kiállításban kollázs-munkákat láthatunk, melyek főszereplője a pillepalack, az alkotásokhoz pedig egy-egy József Attila idézet társul. S hogy miért éppen pillepalack? Muhi Sándor így magyarázza: egy rettenetesen banális, ostoba, hétköznapi motívumot akart használni, mert fiatalkora óta utálja a festői motívumokat. Az alkotásokban a pillepalack színének, méretének, helyzetének, arányainak köszönhetően szinte észrevétlenül lényegül át felhővé, dombbá, esővé, évekké és a halomba hajigált hasábfát, a vágyakat, a jó tanácsokat osztogató kopaszokat, a nyolcesztendős lányok sorát, házakat, falut, a szerelem utáni sóvárgást, a magányos fákat, a jövő bokrait, virágait, az utcán átlibbenő kedvest jeleníti meg.

A kiállításmegnyitón Eugen Munteanu, a Képzőművészek Egyesületének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, elmondva: örül, hogy Muhi alkotásaival kicsit újra felpezsdül az élet a galéria falai között. András Gyula színművész stílszerűen József Attila verseket szavalt, majd Csirák Csaba méltatta a képzőművész alkotásait. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti egykori polgármestere, a város művészeti életének pártolója baráti szavakkal üdvözölte a tényt, hogy a képzőművész újabb tárlattal jelentkezett.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: