2016-08-08 16:46:28• hírek • MTI

Mozgásba hozzák a családokat

Az idei családos tábor egy összetett kifejezésmód megismeréséről, a házastársak még szorosabb egymásra hangolásáról szól.

Csontos Zoltán pszichodinamikus mozgás- és táncterápiás csoportvezető, a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület tagja, valamint felesége, Tóth Andrea lesznek a kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Egyházmegyei Családos Tábor főmeghívottjai.

A szervező Szatmári Római Katolikus Püspökség világiak irodája ugyanis idén, az igényeket figyelembe véve úgy döntött, a tábort szinte egészében a nonverbális kifejezési módok megismerésére, a házastársak tánc általi egymásra-hangolódására fordítja. Mindezt azért, hogy a résztvevők "még hitelesebb kapcsolatba kerüljenek önmagukkal és egymással" - áll a hirdetésükben.

Augusztus 18. és 21-e között az erdődhegyi Helga Winter Közösségi Házban zajlik majd a tábor, és már az első napon megkezdik a gyakorlatokat, amelyek aztán négy részben, három napon át futnak. A programot azonban nem ez tölti ki teljesen, az elmúlt évekhez hasonlóan lesznek séták, játékok, koncertek - idén a School Band és a debreceni Képmás Zenekar lépnek fel más-más napokon -, közös imaidők, de szentmise és tábortűz is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: