2014-06-05 18:36:27• hírek • Szatmár.ro

Mozgalmas hétvégének nézünk elébe

A Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ három rendezvényt is szervez a hétvégén.

Pénteken egy, szombaton két rendezvényt is tart a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ. Erről csütörtök délben tájékoztatták a sajtó képviselőit.

Az első rendezvényre pénteken kerül sor a Dinu Lipatti Filharmóniában. Itt másodszor kerül megrendezésre a PrimArt elnevezésű program, melynek lényege, hogy olyan gyerekeket és fiatalokat fognak jutalmazni, akik kiemelkedő kulturális tevékenységet folytatnak. A díjátadáson 36 személy, illetve csoport fog részt venni, mindannyian díjat kapnak - emellett fel fog lépni a Døts zenekar, Petrica Muresan, George Negrea és Vlad Doros is.

"A díjazott gyerekeket a zsűri választja ki. Nem tudunk mindenkinek díjat adni, de aki nem kap idén, az lehet, hogy jövőre fog" - mondta Felician Pop, a központ vezetője.

A hétvégi második rendezvény az a "Jó utat" nevet viselő autósklubbok Szatmár megyei találkozója lesz. Az ezt szervező George Negrea elmondta: Lengyelországban járva találkozott a Jó Utat Klub tagjaival, akik egytől egyig a koros román autók megszállottjai. Ezek az autósok, valamint Ukrajnából érkező oldtimer-rajongók is érkeznek szombaton Szatmárnémetibe, délben felvonulnak a régi városközpontban majd több Szatmár megyei turisztikai látványosságot is meglátogatnak. A veterán autók vasárnap 12 órakor Nagykárolyban, a katonai emlékműnél lesznek láthatók.

Szatmárnémetiben a harmadik rendezvény a Nagy Orbán aligazgató által szervezett Jeles Piros Pünkösd Napján nevet viselő néptáncgála lesz. Ezzel kapcsolatban Pop elmondta: jót tett neki, hogy Nagy Orbán átvette a szervezését, hiszen sokkal több résztvevője és nézője is volt tavaly, mint az azt megelőző két alkalommal.

"Ez egy olyan rendezvény lesz, ahol nem csak nézni lehet, hanem ki is próbálni a látottakat" - mondta az aligazgató. A kolozsvári Tokos együttes szolgáltatja majd a zenét, a 15 órakor az új városközpont rendezvényterén kezdődő alkalom pedig közös tánccal indul majd. Később a megye minden pontjáról érkező néptánc-csoportok fognak fellépni, a rendezvény zárása pedig egy nagyszabású táncház lesz. Közben a résztvevők népi mesterségeket sajátíthatnak el, az elkészített tárgyakat pedig haza is vihetik.

A sajtótájékoztatón jelen volt Adrian Stef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke is, aki kiemelte: örül, hogy egyre több rendezvényt szerveznek a megyében, így remélhetőleg egyre kevesebben panaszkodnak majd arra, hogy Szatmár unalmas és nem történik itt semmi. "Egyre több rendezvényt szervezünk, ezért remélem, hogy csökkenni fog azoknak a száma, akik más Romániai városokba vagy éppen Magyarországra mennek szórakozni, mert nálunk szerintük nem történik semmi" - mondta a tanácselnök.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: