2012-07-04 16:06:59• hírek • Kocsis Zoltán

Basescu elmozdítását kövezi az USL

Első ránézésre „csak" simán nagytakarítást végzett kedden a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség azzal, hogy leváltotta a képviselőház és a szenátus elnökét valamint az ombudsman vezetőjét. Ha a kirakóst összerakjuk, akkor viszont egyértelművé válik: az USL előkészítette Traian Basescu köztársasági elnök elmozdítását!

„Minket is váratlanul ért az értesítés, hogy a szenátus elnökének leváltásáról kell szavaznunk" árulta el a Szatmár.ro-nak Günthner Tibor szenátor. Azt, hogy az USL mindenképp félre akarja állítani Basescut, természetesen senki számára nem meglepetés, tette hozzá.

Erdei D. István parlamenti képviselő és Günthner Tibor szenátor segítségével rakjuk tehát össze azokat az bizonyos puzzle-darabokat.

Mindkét Szatmár megyei politikus kiemelte, hogy a Gheorghe Iancu ellen felhozott vádpontok aberránsak! Az ombudsman ugyanis az egyetlen olyan intézmény, amely megtámadhatja és az alkotmánybíróság elé küldheti a (sürgősségi) kormányrendeleteket. Iancu pedig nem tett mást, mint a kötelességét teljesítette - mégis mennie kellett. Helyét az a Valer Dorneanu vette át, aki 2000-2004 között a képviselőház elnöke volt a PSD színeiben. A kormányrendeletek „szabad útja" ezzel biztosítva van - márpedig az USL -kormány ily módon fontos kérdéseket akar eldönteni.

Romániában a szenátus elnöke az, aki a köztársasági elnök feladatkörét látja el, amennyiben az valamilyen oknál fogva nem tudja ellátni munkáját. Ezért Vasile Blaga helyét Crin Antonescu vette át kedden. „Blaga ellen még az USL sem tudott egy rossz szót sem felhozni. Azzal a mondvacsinált okkal kezdeményezték leváltását, hogy túlságosan részlehajló volt a PDL irányában - ami amúgy nem igaz. Érdekes, hogy amikor a PSD Mircea Geoana leváltását kezdeményezte, az volt a kifogásuk, hogy ő nem elég részlehajló", magyarázta Günthner.

Roberta Anastase leváltása már egyszerűbb volt, abból a szempontból legalábbis, hogy az ellene felhozott vádak megalapozottak voltak. „El kell ismerni, hogy az elnök asszony egy sor hibát elkövetett, amely törvénybe ütköztek"  jelentette ki Erdei. Ezzel együtt az RMDSZ egyik házban sem szavazta meg a váltást. „Számunkra a legfontosabb a törvények, a demokratikus intézmények tiszteletben tartása", fogalmazott Erdei. „Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy az USL minden formális lépést betartott", tette hozzá Günthner.

A következő lépésként csütörtök délelőtt a két ház együttes ülésén az USL beterjeszti azt a dokumentumot, amely felsorolja azon pontokat, amelyek miatt Basescu tisztségéből való felfüggesztését kérik. Ezt az alkotmánykabíróságnak 24 órán belül véleményeznie kell. Ezt követően pénteken meg lehet tartani a szavazást.

Günthner Tibor és Erdei István

„Ez nem a mi harcunk, ebbe csak belecsöppentünk", jegyezte meg Günthner. Ennek ellenére az RMDSZ állásfoglalása egyértelmű. „Az elnök kedden felszólította, hogy az USL és az RMDSZ fejezze be a demokrácia ellen irányuló tevékenységét. Ez hihetetlen! Miután az RMDSZ kitartott a koalíció mellett, most minket támad. Ezzel gyakorlatilag ő maga eldöntötte, hova kell állnunk! De ez nem meglepő: nyolc év alatt már minden társadalmi réteget megtámadott. Ő csak akkor tud létezni, ha támadhat!", nyilatkozta Erdei. „Azt sem feledhetjük el, hogy mindig is egyetlen pártot favorizált, pedig alkotmányos kötelessége lett volna egyensúlyra törekedni", tette hozzá.

Amennyiben pénteken a két ház megszavazza Basescu felfüggesztését, akkor a szenátus elnöke, Antonescu veszi át ideiglenesen a feladatköreit. Ezt egy referendum követi. A jelenlegi előírások szerint az elnök leváltásához a szavazati joggal rendelkező lakosok fele plusz egy személy szükséges. Mivel ezt szinte lehetetlenség előírni (nem mennének el annyian szavazni), az USL ezt a küszöböt úgy szeretné módosítani, hogy a voksolók fele plusz egy szavazta elég legyen. Ezt pedig egy kormányrendelettel el lehet érni. Az ombudsman úgysem valószínű, hogy ezt megtámadná. A törvény szerint ezt követően három hónapon belül ki kell írni az elnöki választásokat. Hogy ez egybeesik vagy nem a parlamenti választásokkal, az egyelőre a jövő titka.

Günthner ezzel kapcsolatban megjegyezte: biztosra veszi, hogy a kormány tartogat még meglepetést a választási törvénnyel kapcsolatban is - noha az lenne a normális, hogy az nem változzon kevéssel a választások előtt. Ezt azonban semmilyen paragrafus sem tiltja.

Létezik azonban egy másik forgatókönyv is! Mi van akkor, ha az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek a házelnökök és az ombudsman vezetőjének leváltását (a PDL már meg is támadta a három döntést a taláros testületnél), ám közben az elnököt már régen leváltották? AZ USL ezzel a verzióval azonban egyáltalán nem foglalkozik.

Egy biztos: referendum, elnöki és parlamenti választások is várhatnak ránk - mozgalmas ősznek ígérkezik az idei!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: