2014-08-04 10:12:44• hírek • Blikk.hu

Most már zavarja a kora Keresztes Ildikót

Életében először zavarja a kora Keresztes Ildikót, ami érthető is, hiszen pénteken tölti be az ötvenet. Ez egy nő életében komoly mérföldkő, ám az énekesnő csak amiatt kesereg egy picit, mert szerinte semmilyen szempontból nem felel meg a korának.

- Sosem érintettek igazán a születésnapok, a kerekek pláne nem, de be kell vallanom, életemben először érzem azt, hogy ennek most nem örülök. Egy picit zavar, hogy a nulla előtt nemsokára már az ötös szerepel. Persze eközben hálás vagyok a szüleimnek, hogy ilyen géneket örököltem, hogy anyukám nem hagyta, hogy a saját fejem után menjek, és nem engedte abbahagyni a sportot. Emellett persze arra is kell figyelnem, hogy már ne használjam ki a testem, hiszen tettem ezt eleget - utalt nevetve Ildikó arra, hogy egy igazi rockercsaj, annak számos vadságával.

- Sosem dohányoztam vagy kábítószereztem, és ezt most visszakapom, hiszen azt gondolom, kinézetre sem mondja meg senki rólam, hogy mindjárt ötven vagyok. De a természetem és az őrültségeim alapján sem. Ezért is lenne jobb, ha mondjuk harminc lennék! - viccelődött.

Keresztes Ildikó nem bán semmit, szerinte minden, például az is, hogy nem született gyereke, úgy alakult az életében, ahogy ő szerette volna, vagy alakulnia kellett.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható. Kérem kattintson ide!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: