2012-01-11 17:16:50• hírek • itcafe.hu

Most már tényleg jönnek az Intel-mobilok

A Lenovo és a Motorola jelentette be, hogy még az idén piacra dobja az amerikai chipgyártó Medfield platformját használó készülékeket.

Évek sikertelen próbálkozásai után sikerült az Intelnek készülékgyártókat felsorakoztatnia okostelefonokba szánt chipjei mögé. A vállalat vezérigazgatója, Paul Otellini tegnap a Consumer Electronics Show (CES) szakkiállításon jelentette be: elsőként a Lenovo, majd az év második felében a Motorola dob piacra Atom processzoros modelleket.

A rendezvényen be is mutatták a kínai gyártó K800-as modelljét. Ebben a Medfield kódnéven fejlesztett, 32 nanométeres csíkszélességgel gyártott Atom Z2460 rendszerchip dolgozik, mégpedig 1,6 GHz-en. Az Android operációs rendszer futtató készülék nagy, 4,5 colos kijelzővel, 8 megapixeles kamerával és wifivezérlővel rendelkezik, HSPA+ chipkészletét szintén az Intel gyártotta. A modell a második negyedévtől lesz megvásárolható a kínai piacon.

A vállalat szerint a Medifield platform már nemcsak teljesítményben, de fogyasztás szempontjából is versenyképes a telefonpiacon eddig egyeduralkodó ARM megoldásaival. A cég által készített referenciakészülék 3G-hálózaton nyolcórás beszélgetési időt biztosít, öt órán át képes nagy felbontású videót lejátszani és 14 napig bírja készenlétben. A Motorolának egyelőre nem volt demózható inteles okostelefonja, de jelezte: nemcsak mobilokat, de tableteket is terveznek építeni az Intel megoldásaira.

A cikk folytatása az ITcafe.hu oldalon olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: