2008-11-03 11:36:46• hírek • Szatmar.ro

Ismét egy góllal nyert a Rapid

A fővárosi vasutasok a Buzaut győzték le, a Temesvár tovább folytatja veretlenségi sorozatát.

A román labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának zárónapján két olyan csapat is pályára lépett, akiket a végső győzelemre is esélyesnek tartanak. És mindketten elégedetten zárhatták a napot.

Az immár tíz forduló óta veretlen Temesvár az odahaza mindenkire veszélyes Otelul Galati vendégeként lépett pályára és Karamyan hetedik percben szerzett találatával gyorsan megadta a mérkőzés alaphangját. Ám a vendéglátókat nem fogta meg túlságosan a gól, sőt hét perc alatt megfordították az eredményt. Előbb Brzezinsky talált saját kapujába, majd Viglianti lőtt egy 18 méteres bombagólt. Ezt követően folyatódott a jó iramú, változatos játék, az első félidő hátralévő részében felváltva forogtak veszélybe a kapuk. A második játékrészben az Otelul egyértelmű fölénye jellemezte a mérkőzést, de sorra hagyták ki helyzeteiket, nem utolsó sorban Pantilimon kapus védéseinek következtében. A 94. percben aztán a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, Bucur egy méterről kiegyenlített.

A nap másik mérkőzésén a Rapid a „kis Steauának" hívott Buzaut fogadta és a második percben Bozovicsnak köszönhette, hogy nem került hátrányba: a montenegrói válogatott védő a gólvonalról rúgta ki a labdát. Ezt követően azonban már csak egy csapat volt a pályán, a néha már nyomasztó fölényben játszó Rapid azonban nem hogy gólt, de még komoly helyzetet sem tudott összehozni. Egészen a 44. percig, amikor J.Cesar Spadacio passzát értékesítette.

A második félidőben sem a játék képe, sem az eredmény nem változott, pedig J.Cesar, Bozovics, Lazar és Grigore is növelhette volna a hazaiak előnyét, a vendégek részéről pedig az iraki Jaber okozott csak némi gondot.

Tizenhárom fordulót követően a 29 pontos Dinamo áll a tabella élén, egy ponttal megelőzve az Urzicenit. Őket a Temesvár (24), a Steaua (23), a CFR, a Craiova és a Rapid (egyaránt 22 ponttal) követi.

Eredmények:

Otelul Galati - Temesvár 2-2
gólok: Brzezinsky (19., öngól), Viglianti (26.), illetve Karamyan (7.), Bucur (94.)

Rapid - Buzau 1-0
gól: J.Cesar (44.)

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: