2014-12-03 17:32:47• hírek • Szatmár.ro

Mosolygó karácsony - már több mint száz cipősdoboz-ajándékcsomag érkezett

Lassan, de folyamatosan érkeznek a cipősdoboz-ajándékcsomagok a szatmárnémeti RMDSZ székházába. A Szatmár Megyei Nőszervezet a tavalyi év nem várt sikere után úgy döntött, hogy idén is megszervezi a Cipősdoboznyi szeretet elnevezésű akciót. Eddig már száz ajándékcsomagot vettek át a nőszervezet tagjai, de december 10-ig még várják a felajánlásokat.

Az akció célja az, hogy idén is örömet okozzon azoknak a gyerekeknek a figyelmesség, akik Szatmár megye olyan területein élnek, ahol a magyarság szórványba került, s már nincsen önálló, magyar oktatás, de valamilyen formában mégis igyekeznek az anyanyelvükön tanulni.

A tavalyi évben egyébként több mint ezer cipősdoboz-ajándékot oszthattak szét a nőszervezet önkéntesei, a cél idén pedig az, hogy ezt a számot túllépjék.

„Voltak megható pillanatok bőven tavaly, hiszen, amikor olyan településekre jutottunk el a csomagokkal, ahol eddig mi magunk sem jártunk, s rácsodálkoztunk a körülményekre, akkor több segítőnek könnyek jelentek meg a szemében, de az is elgondolkodtató, hogy a megyeközpont szomszédságában lévő gazdagnak gondolt településeken is vannak olyan gyermekek, akiknek ezek a csomagok jelentették a karácsonyi örömöt" - nyilatkozta a Szatmár.ro-nak Őri Pákay Franciska, a megyei RMDSZ nőszervezetének ügyvezetője.

A felajánlásokat december 10-ig várják az RMDSZ valamennyi székházában (Szatmárnémeti, Nagykároly, Tasnád, Sárköz). Kérik ugyanakkor, hogy a cipődobozokat csomagolják be díszpapírba, írják rá a dobozra ragasztott kártyára, hogy hány éves gyermeknek való a tartalma, esetleg azt is, hogy fiú vagy kislány örülne-e jobban neki, s ne tegyenek bele olyan élelmiszert, amely romlandó. Az év, illetőleg a nem feltüntetése nagyon fontos, mert így nem érik majd sem a szétosztókat, sem a gyermekeket kellemetlen meglepetések a kiosztásnál.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: