2017-05-30 12:33:00• hírek • Szatmár.ro

Mondj véleményt a városnapokról!

A polgármesteri hivatalban kedden értékelték ki a hétvégi rendezvényt – te egyetértesz az elhangzottakkal?

A sajtótájékoztatón Kereskényi Gábor polgármester kezdésként elmondta: örül, hogy sikerült emelni az esemény színvonalán, gyakorlatilag minden tekintetben. A szórakoztató programban résztvevő számos meghívott fellépő mellett a testvérvárosok részéről is egy ötven fős küldöttség volt jelen. Szatmárnémetibe érkezett ez alkalomból Ungvár és Beregzsász polgármestere, illetve Rzeszow és Nyíregyháza alpolgármestere. A rendezvény érdekes színfoltjának nevezte Kereskényi a toronyfutást és jónak tartotta a három pontról fellőtt, az eddigieknél látványosabb tűzijátékot is.

Mint kiderült, az eddigi városnapok 200-300 köbméternyi szemetével szemben idén 180 köbmétert „termeltünk”, a városnapozókat minden reggel tiszta környezet fogadta.

A szervezők a csendőrséggel, a rendőrséggel és a sürgősségi helyzetek felügyelőségével egyezetetve jelentették ki: rekord nézőszám kísérte a rendezvényt mind a helyszínen, mind a Facebook-os élő és tévés közvetítéseken keresztül.

Butka Gergely, a városnapok főszervezője a hozzá eljutott vélemények alapján erős pontoknak nevezte a koncertek pontos kezdését, a színes programot és a konténer-illemhelyek bevezetését is. Mint kiderült, az árusok is rekord-bevételről beszéltek – idén az elmúlt évi 151 árushoz képest csak 86 volt, de ők is tökéletesen ki tudták szolgálni az igényeket, így a rendezvény könnyebben átjárható volt. Az árusoktól befolyt összeg 100 ezer lej körüli volt, ami több, mint az előző években megszokott.

A hang és látvány is jó volt a kisszínpadnál és a főszínpadnál is, bár Butka megjegyezte: volt koncert, amelyik nem szólt tökéletesen, de ez nem a helyiek, hanem elsősorban a fellépő hangmérnökének a hibájából volt eredeztethető. Viszont a fellépések éjfélkor véget értek, így nem történt meg az, ami 2016-ban, vagyis hogy 2 órakor még színpadon volt fellépő, és csak aztán következett a tűzijáték.

Albu megemlítette, hogy pozitív dolog az árusok hozzáállása, és mindenki gondoskodott arról, hogy ne legyen olajfoltos a járda vagy út, miután véget ér a rendezvény. A rendezett, esztétikus sátrak és standok is pozitív visszhangot keltettek a szatmáriak körében.

Adrian Albu és Feher Doina alpolgármesterek is pozitív visszajelzésekről beszéltek, de abban egyetértettek, mindig van hová fejlődni.

Arról pedig, hogy milyen irányba lenne érdemes fejlődni, a szatmáriak is véleményt mondhatnak. A polgármesteri hivatal oldalán található egy kérdőív, amelyben véleményt lehet mondani, de javasolni lehet fellépőt is a 2018-as rendezvényre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: