2012-12-19 17:34:35• hírek • Kocsis Zoltán

Mondd el a véleményed Szatmár megye új címeréről!

Stef sajnálatosnak találta, hogy Szatmár megye miniszter nélkül maradt, ám biztosított mindenkit: ez nem befolyásolja negatívan a harmadik híd és a Szatmárnémetit elkerülő út megépítését, amely "már megállíthatatlan és visszafordíthatatlan stádiumban van."

A Szatmár Megyei Tanács (MT) keddi ülésén többen is kifogást emeltek a megye három új címerjavaslatával szemben, majd elfogadták az egyes számú javaslatot. Adrian Stef tanácselnök szerdán fontosnak érezte bemutatni a sajtó képviselői számára is a címer megalkotásának folyamatait, annak fontosságát és jövőjét.

A tanácselnök bemutatott számos címertervezetet, amelyek jelentősen eltértek a végleges verziótól. Volt, amelyeknek alapszínei a sárga és kék volt; amelyeken a szimbólumok között szerepelt például a szilva vagy a megye négy jelentősebb vízfolyása (a Szamos, a Túr, a Kraszna és az Ér). Amint az a Szatmár.ro is megírta, és Stef is kiemelte: a végleges címer jelentős mértékben „táplálkozott" Szatmár vármegye történelmi címeréből: eltűnt a magyar királyi korona, a Károlyi család címerállata, a rák és a kecsege valamint a négy folyó jelképező Árpád-sáv. A bástya, a búzakalászok, az almafa, a szarvas és az alapszínek, a piros, a kék és az arany, viszont egyaránt megtalálhatóak az ősi címeren. Mint ahogy megtalálhatóak a két világháború között használt címeren is, amely szinte megegyezik a jelenlegivel.

A tanácselnök ezt követően heraldikai elemzésekbe kezdett. Kifejtette, hogy a szarvas vakmerőséget, nagyságot, bátorságot jelent. A fa négyszögű lombja a négy fő elemet, az eget, a földet, a vizet és a tűzet szimbolizálja, az alma pedig az élet forrása. A búza jelképezi a síkságot, a termést, a termékenységet, a tradíciót, a szőlőfürt pedig a gazdagságot, a piros alap pedig a bor szentségét. A bástya a másik négy két fölött a védelmet, a nemességet szimbolizálja. A kék a mindent megtisztító vizet, a piros pedig a szent tűzet szimbolizálja.

„Véleményem szerint a megye címerének nem a területi, földrajzi sajátosságokat, nem az itt élő etnikumokat vagy foglalkozásokat kell jelképeznie, hanem az egész megye identitását", fejtette ki Stef, hozzátéve: a harmadik verzióként bemutatott, ezüst angyalos verzió dr. Horváth Florin heraldikai szakember javaslata, elképzelése volt.

Annak ellenére, hogy az MT kedden elfogadta a címert, ez még távolról sem jelenti azt, hogy azt máris alkalmazni lehet. A Megyei Címertani Bizottságnak azt el kell küldenie a Kolozsváron működő Regionális Címertani Bizottságnak, majd ha az megfelelőnek tartja, akkor el kell küldenie az Országos Címertani Bizottságnak. Ez észrevételeivel együtt elküldi a Szatmár Megyei Tanács elnökének és a Szatmár megyei prefektusnak. Ők aláírásukkal ellátva elküldik azt a belügyminiszternek, aki kormányülés elé kell terjessze. Amennyiben ez megtörténik, a kormányülésen elfogadják és megjelenik a Hivatalos Közlönyben - na csak ezt követően használhatja Szatmár megye hivatalos címerként, ezt követően jelenhet meg különböző hivatalos dokumentumokon, prezentációs anyagokon.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: