2014-06-02 03:28:02• hírek • Blikk.hu

Molnár Ferenc Caramel átalakítja az életét

Visszavesz az éjszakázásból Caramel, amint megszületik kislánya.

Az énekes nagyon boldog és alig várja, hogy helytállhasson az apaszerepében, éppen ezért úgy döntött, hogy amint a baba megérkezik, nem vállal többé éjszakába nyúló koncerteket.

- Már tudattam a szervezőkkel, hogy ősztől ne számítsanak arra, hogy éjfél után vállalok koncerteket. Amint megszületik a pici, más fordulatot vesz az életünk, és amikor csak lehet, én is szeretnék jelen lenni. Szerencsére az utóbbi időben már eleve úgy alakítottam a karrieremet, hogy egyre kevesebb legyen az éjszakai hakni, a jövőben pedig teljesen lemondok róluk. De szerintem ezt a rajongók is tapasztalják, hiszen a koncertjeim többsége már egész estés produkció, zenekarral és nem kései kezdéssel, úgyhogy azért túlságosan nem lesz nagy a változás - mondta a Blikknek Caramel, aki már most is kiveszi a részét az apaságból.

- Még nem vásároltunk meg mindent, egy-két apróság hiányzik. Pont ma szereltem össze egy kis komódot, ami majd a kislányunké lesz, de azért bőven van még mit beszereznünk - tette hozzá az énekes, aki azt is elárulta, mindenképpen jelen szeretne lenni majd kislánya születésénél, vagyis apás szülést terveznek Szilvivel.

Mét több bulvár hírt olvasna? Kattintson és a Blikk.hu-ra érkezik!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: