2013-04-18 18:23:17• hírek • Kocsis Zoltán

Moldovai és ukrán delegáció érkezett tapasztalatcserére

A budapesti Demokratikus Átalakulásért Intézet szervezésében ukrajnai és moldovai delegáció érkezett csütörtök délután Szatmárnémetibe. Látogatásuk célja a határ menti együttműködéssel és a különböző uniós pályázatokkal kapcsolatos tapasztalatok elsajátítása.

A Kossuth-kertben található Zöld Házban megtartott konferencián Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója köszöntötte a vendégeket, többek között Victor Saut, Volodimir Merezskót és Olekszandr Moruzt, a Dnyeszter eurorégió alelnökét, koordinációs központjának vezetőjét valamint brüsszeli képviselőjét. Ezt követően Rákóczi András, a KIÚT Egyesület igazgatója vette át a szót. Kiemelte, hogy a romániai partnerekkel sok éve dolgoznak már együtt, az ukrajnai és moldovai vendégeknek pedig az a céljuk, hogy lássák: miként is működik egy határon átnyúló partnerség.

Szilágyi Mátyás, Magyarország moldovai nagykövete román nyelvű beszédében kihangsúlyozta, mily fontos szerepük van az uniós integrációban az eurorégiók létrejöttének és működésének, amelyek segítik a szubszidiaritás elvének gyakorlatba ültetését. Különösen fontosnak nevezte, hogy a transznisztriai régió két járása is tagja a Dnyeszter eurorégiónak: „ez egy lépés lehet a regionális konfliktus megoldása felé", vélte.

„Mi már tudjuk, milyen fontos tanulni mások tapasztalataiból", mondta Cristian Sasu alprefektus, aki reményének adott hangot, hogy a delegáció szatmárnémeti látogatása eredménnyel jár. Marcela Papici alpolgármester elismerte, hogy „nekünk is van még mit tanulnunk. Azt viszont már tudjuk, hogy minden határon átnyúló projekt a felszínre hozza a hasonlóságokat és eltünteti az etnikai, nyelvi, kulturális különbségeket."

„Nyitottak vagyunk mindenfajta együttműködésre és szeretnénk átadni azt, amit mi is másoktól kaptunk. Közös projekteket szeretnénk Önökkel! A nyelvi nehézségeket le tudjuk győzni. Remélem, amit itt látnak, az arra ösztönzi majd Önöket, hogy további kapcsolatokat keressenek", fogalmazott Maskulik Csaba, a Szatmárnémeti Városi Tanács RMDSZ-eses frakciójának elnöke.

„A határon átnyúló együttműködésnek nem ideológiákról vagy pártpolitikai érdekekről, hanem konkrét megvalósításokról és az érintet felek közös munkájáról kell szólnia", fogalmazott Köles Sádnor, a Demokratikus Átalakulásért Intézet tanácsadója. Elmondta, hogy a regionális kooperációnak négy fontos közös pontja kell legyen: környezetvédelem, infrastruktúra, kultúra és gazdaság.

A többek között öt moldovai járásvezetőt és az ukrajnai Vinnicjai terület képviselőit magába foglaló küldöttség hétfő óta van tapasztalatszerző úton. Záhonyban a schnengeni határt érintő logisztikai problémákat, Kisvárdán a városközpont felújítását célzó uniós pályázatot, a szlovákiai Királyhelmecen infrastruktúrális kérdéseket, Nagykaposon pedig turisztikai elképzeléseket tanulmányozhattak.

Szatmárnémetiben két lezárt (a Zöld Ház oktatási-kutatási központ megvalósítása és a Szamos hajózhatóvá tétele) és egy folyamatban lévő (a Túr Menti Védett Területek menedzsmentje) uniós pályázattal ismerkedhettek meg. Ezt követően megtekintették a környezetvédelmi ügynökség modern laboratóriumát valamint a Szatmárudvariban működő csokoládégyárat - mindkettő uniós támogatással jött létre.

Szatmárnémetiből Nyíregyházára, majd Budapestre vezet az útjuk.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: