2013-02-20 14:03:30• hírek • refszatmar.eu

Az Árva Bethlen Kata Református Óvodáért

Farsangi ünnepséget tartottak az Árva Bethlen Kata Református Óvoda gyermekei Nagy Irma és Nagy Csilla óvónők irányításával. A gyerekek nagyon jól érezték magukat a szülők és az egyház összefogásával megvalósult eseményen.

Habár a farsangi idő hivatalosan lejárt, a közösségépítő események mindig időszerűek. E gondolat mentén kedd délután a Szamosnegyedi Református Egyházközséghez tartozó szeretetotthonban szervezték meg a karitatív jellegű összejövetelt.

Bogya Kis Ferenc lelkész igei bevezetőjével a szeretet fontosságára hívta fel a figyelmet idézve János első leveléből: „Szeretteim, szeressétek egymás", majd Bogya Kis Mária tiszteletes asszony imádkozott ennek megvalósulásáért a családokon és az egyházon belül is. Ezután az óvónők által előkészített műsorokat adtak elő az ovisok, nép játékokat, télbúcsúztatót.

A tombolák eladásával, szülők által készített torták jelképes értékesítésével, önzetlen adományokból az óvoda javára sikerült támogatásokat gyűjteni. Jelen volt az óvoda igazgatónője, Pop Erzsébet és a Szamosnegyedi Református Gyülekezet néhány tagja is. Szülők, óvónők, a nőszövetségi tagjai, presbiterek és nem utolsó sorban a gyerekek áldásos alkalomként élték meg az eseményt, ahol a kis közösség még jobban összekovácsolódott.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: