2011-12-02 11:11:25• hírek • Balog Anita

Modernizálási munkálatok az onkológián

Komoly felújítási munkálatok zajlanak a Régi Kórházban található onkológiai osztályon.

Öt hónap alatt teljesen felújítják és kibővítik a Szatmár Megyei Kórház onkológia osztályát, amelynek a Delavrancea utcai Régi Kórház épülete ad otthont - mondta el a szatmár.ro-nak Csehi  Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke. A munkálatok értéke 2,5 millió lej, a felújítás elvégzésére pedig öt hónapja van a versenytárgyaláson sikeres vállalkozónak. A kőművesek, festők és más szakemberek már nagyjából egy hónappal ezelőtt nekifogtak a munkának és meglehetősen jól haladnak - erről tanúskodnak ottjártunkkor készített felvételeink is.

A felújítás egyszerre bővítés is: az épület első emeletén található eddigi onkológiai osztály a szintén ezen az emeleten található bőrgyógyászat helyét is elfoglalja - ez ugyanis egy másik emeletre költözik.

Nehézséget jelent, hogy a felújítás üzemeltetés alatt folyik, de akárcsak a Járványkórház esetében, úgy itt is megtettünk mindent annak érdekében, hogy az ellátás folyamatos és zavartalan legyen - magyarázza Csehi. Az emelet egyik felében már több új kórtermet is felújítottak illetve kialakítottak, amikor végeznek, az onkológiai ellátás itt zajlik majd, míg a másik részben dolgoznak.

A bővítés nem jár ágyszámnövekedéssel, mondja Adrian Marc, a Szatmár Megyei Kórház igazgatója, inkább a betegek kényelmét szolgálja, hogy emberibb körülmények között legyenek ellátva. Az eddigi 75 ágy ennek értelmében marad a szatmárnémeti onkológián, viszont több kórteremben lesznek elosztva a betegek. Az eddigi 6-8 ágyas kórtermek helyét 2-4 ágyasok veszik át, saját zuhanyzóval, illemhellyel.

Már alakul az új onkológia

Már alakul az új onkológia

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: