2019-02-06 10:53:07• hírek • Bede Emőke

Modern készülékekkel gazdagodott a szatmári kórház újszülöttosztálya

Rendhagyó eseményre került sor szerda délelőtt a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház konferenciatermében: a neonatológiai osztály számára hivatalosan is átadták azt a két készüléket, melyek a koraszülött vagy az intenzív terápiás kezelést igénylő újszülöttek életjeleit hivatottak figyelni.

A találkozót Adrian Marc, a kórház menedzsere nyitotta meg, ki beszédében köszönetét fejezte ki azok felé, akik a két készülék megvásárlását lehetővé tették. A két MINDRAY márkájú gép ugyanis a Metropolitan Life biztosítótársaság, a United Way Romania és a Gyöngyszem Alapítvány jóvoltából kerülhetett a szatmári neonatológiára.
 

 „Az osztályunkon 2018-ban 1756 szülés történt, melyek közül 136 sajnos koraszülés volt, így az idő előtti szülések aránya kb. 8 százalék. Arra pedig, hogy az újszülöttet egy magasabb besorolású újszülöttosztályra szállítsuk át, két esetben volt szükség. […] Tíz évvel ezelőtt az egészségügyi minisztérium egyik programjának köszönhetően az ország minden osztályát az akkori elvárásoknak megfelelő felszereltséggel látták el, azonban az idő előrehaladtával ezek elöregednek, és folyamatos cserére, megújításra szorulnak” –mondta el dr. Luczky Zita, a neonatológiai osztály vezető főorvosa, majd röviden ismertette a készülékek funkcióját. Mint kiderült, a gépek a koraszülött és az intenzív terápiás kezelést igénylő újszülöttek folyamatos monitorozására szolgálnak, egyszerre vizsgálva a csöppnyi harcosok szívműködését és légzését is. Könnyen belátható tehát, hogy a készülékeknek (melyeket egyébként már januárban használatba vett az osztály) igen nagy szerepe van az ápolásban, hiszen az életjelek legapróbb változásait is folyamatosan nyomon lehet általuk követni.



Dr. Luczky után a Metropolitan Life vezérigazgatója vette át a szót, ki elmondta, immár hatodik alkalommal indították útjára a támogatási programot, melynek egyik projektje volt a két készülék beszerzése is. Carmina Dragomir kifejtette, az általa képviselt biztosítási vállalat mindig is kulcsfontosságúnak érezte a társadalmi felelősségvállalást, és nagy örömükre szolgált, hogy ez alkalommal a szatmári neonatológia is felkerült a térképükre, hiszen a most átadott, kb. 21 ezer lej összértékű gépek az egészségügyi problémákkal küzdő babák túlélési esélyeinek javításában komoly szerepet játszhatnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: