2014-06-01 11:59:25• hírek • MTI

Mljet szigetén a természetvédelem a legnagyobb munkaadó

A Horvátország legzöldebb szigeteként emlegetett Mljet egyharmada nemzeti park, amelynek felügyelő szervezete a legnagyobb munkaadó a 37 kilométer hosszú sziklatömbön.

Andrea Anelic, a nemzeti park munkatársa az MTI-nek szombaton elmondta: a Peljesac-félszigettől egy 8-10 kilométeres csatornával elválasztott Mljet 16 településének összesen mindössze 800 lakosa van. A 90 százalékban erdővel borított szigeten a legnagyobb munkaadó a természetvédelmi területet gondozó szervezet, a második pedig a tűzoltóság, ugyanis a szárazság, a szél és az erdők miatt jelentős a tűzveszély.

A magyar turisták által ritkán látogatott sziget észak-nyugati részén található nemzeti park különlegessége egy kettős tórendszer - benne egy apró szigeten álló egykori kolostorral -, amely a tengervizet egy századokkal ezelőtt épült keskeny csatornán áramoltatja át és vissza, az árapály változásának megfelelően. A területen tilos a halászat, a horgászat és a hajózás, kizárólag a természetvédelmi terület fenntartóinak kirándulóhajói közlekedhetnek, a kerékpáros és gyalogtúrázók számára ugyanakkor kedvelt a part menti terület.

Mljet egészen a huszadik századig mérges kígyóiról is ismert volt, ezért 1910-ben Indiából mongúzokat telepítettek a szigetre. A kígyók természetes ellenségének számító emlősöknek köszönhetően már nincsenek veszélyes hüllők, viszont a két-három ezer tagúra becsült mongúzpopuláció egy egyedének megpillantásához is nagy szerencse kell.

A zöld szigeten számos magánapartman mellett egyetlen szálloda van, az észak-nyugati végén fekvő Pomena településen. Marijo Japaric, a háromcsillagos Hotel Odisej üzemeltetési igazgatója az MTI tudósítójának azt mondta: a főszezonban 75 dolgozót alkalmaznak a 150 szobás szállodában, de októbertől áprilisig a kihasználatlanság miatt zárva tartanak.

Mindennapos elfoglaltságot és megélhetést adnak ugyanakkor a családi gazdaságok a szigeten, jellemző az olívaolaj és a kecskesajt készítése. Nikola Trazicic családja egy eldugott, több mint ötszáz éves kőházban él. Az MTI-nek elmondta: évente 1000-1500 liter olívaolajat állítanak elő a birtokukon, de tavalyi jó időnek köszönhetően több mint 2000 litert préseltek. A családi gazdaságban a kecskesajt mellett citrom- és narancsfáik terméséből kandírozott gyümölcsöt, valamint fügéből, szőlőből és mandulából készült édességeket állítanak elő.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: