2010-06-30 15:50:09• hírek • Szatmar.ro

Mivel jár az áfaemelés?

A kormány döntése alapján július 1-jétől az eddigi 19%-os hozzáadott értékadó (TVA) helyett 24%-ot kell fizetnünk. Ennek hozadékáról kérdeztük Erdei D. István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselőjét, a parlament költségvetési, pénz- és bankügyi bizottságának tagját.

A holnaptól bevezetésre kerülő értékadó növelés szinte minden termékre és szolgáltatásra rányomja bélyegét. Ennek következménye az árdrágulás lesz, mondta a szakértő. A kormány ezt az intézkedést a betervezett nyugdíjcsökkentést helyettesítvén hozta meg, mivel az államkassza hiányát pótolni kell valahonnan. Erdei szerint nem feltétlenül ez a legjobb intézkedés, sőt kissé elsietettnek is tűnik számára. Elmondása szerint hazánkban a feketegazdaság elérheti a 40 milliárd lejt is, azonban még mindig nem történik semmi látványos intézkedés az adócsalók elítélésére. Példának hozta fel Németországot, ahol évekkel ezelőtt nagy port kavart a híres teniszező Steffi Graf édesapjának adócsalás miatti bebörtönzése.

Hazánkban csak mostanában kezdenek vállalkozásokat átvizsgálni, ami jelentős bevétellel járhat. A hiány előteremtésére a képviselő szerint két megoldás létezik, vagy nem költekezünk, ami a nyugdíjcsökkentést jelentette volna, vagy valahonnan pótolni kell a hiányt, ezt irányozza elő az értékadó növelése.

Az említett adó növelésén kívül sor kerül az állami alkalmazottak fizetésének 25%-al való csökkentésére is, ez pedig rengeteg olyan intézményt érint, amelynek szerves része van a társadalom jó működésében. A tanárok, az egészségügyi dolgozók, a hadsereg, a rendőrség és egyéb intézmények alkalmazottai mind állami pénzből élnek, ez a csökkentés tehát nem csak a s polgármesteri hivatalok, illetve a tanácsok alkalmazottaira vonatkoznak - ahogyan azt sokan gondolnák - hanem a lakosság egy elég nagy részére. Ezzel pedig nem csak a fizetéseket, hanem az ebből bejövő adókat is csökkentik, így kevesebb összegből tudnak gazdálkodni az önkormányzatok.


Néhányunkat már tönkretett a gazdasági válság
Néhányunkat már tönkretett a gazdasági válság


Napjainkig a személyi jövedelemadókból befolyó összeg 100%-ig az önkormányzatokhoz folyt be. Ennek 47%-át a helyi-, 13%-át a megyei önkormányzat kapta, míg a fennmaradó 40% egy országos számlára került, ahonnan visszaosztották az önkormányzatoknak. A kormány a helyi tanácsnak juttatott 47%-ot 35%-ra szerette volna csökkenteni, azonban az RMDSZ és más pártok tiltakozására ezt az értéket csak 43%-ra csökkentették, mondta Erdei.
A politikus elmondása szerint a megszorítások elméletileg csak év végéig lennének érvényben, amíg az ország gazdasága helyreállna, ezután sor kerülhetne a fizetések fokozatos visszaállítására is, valamint az adó 19%-ára való visszaállítására.
Természetesen több tényező is befolyásolja ennek megvalósulását, a képviselő azonban bizakodó a jövőt tekintve.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: