2009-08-05 13:52:08• hírek • Ferenczi Noémi

Miniszoknya és mobil nélkül az iskolában

Az új oktatási törvénykönyv szerint, a diákoknak tilos lesz miniszoknyában illetve mobiltelefonnal menniük iskolába. Ennek kapcsán utána jártunk, hogy  szatmárnémeti magyar tannyelvű középiskolákban milyen szabályok vonatkoznak az iskolai viseletre illetve a telefonhasználatra.

Elsőként Ádámkó Istvánt, a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont igazgatóját kérdeztük. „Az öltözködésnek is az iskola szellemiségét kell tükröznie, illetve az esztétikai jó ízlés határán belül kell maradnia. Ezt egyébként az iskola belső rendszabályzata is előírja. Persze, vannak kivételek, de a pedagógusok odafigyelnek, hogy a szépre neveljék a diákokat. Előfordult, hogy nem megfelelő öltözék miatt hazaküldtünk egy-egy diákot. A mobiltelefon használata szigorúan tilos. Akinek órán megszólal a mobilja, tíz lejes büntetést kell kifizetnie, mely az Iskola Alapítvány kasszáját gyarapítja"- fejtette ki Ádámkó.

Szilágyi Éva, a Református Gimnázium igazgatónője szintén az iskola rendszabályzatára hivatkozva elmondta, a diákokat gyakran figyelmeztetik arra, hogy „iskolai munkaruhában" illik megjelenni, vagyis hogy mellőzzék az extravagáns, kihívó viseletet.

Az igazgatónő elmondása szerint is, ritka, hogy haza kelljen küldeni a diákokat, inkább szóbeli figyelmeztetésben részesülnek. Ami a telefonhasználatot illeti, órán szigorúan tilos annak használata, szünetben viszont megengedett. Amennyiben órán megcsörren, a tanár elkobozza azt, majd az egyik szülőnek személyesen kell visszakérnie. Szilágyi Éva szerint, nagyon nehéz kitiltani az iskolából a mobiltelefonokat.

Elek Imre, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgató rendkívül szkeptikus a mobiltelefon kitiltására vonatkozó javaslat betarthatóságát illetően. „Amikor megjelentek a mobiltelefonok egy évig harcoltunk azok iskolai használata ellen és sajnos hiába. Nagyon nehéz lenne betartatni ezt a törvényt. Szerintem, nem az ilyen és ehhez hasonló törvényekkel fog megreformálódni a tanügy"- jelentette ki Elek.

Az iskolai viseletre vonatkozóan elmondta, nagyon sok vita bontakozik ki a diákok és a pedagógusok között, a hajfestés, piercing, a rövid szoknyák stb. miatt. Nem megfelelő viselet esetében, a pedagógusok azonnal figyelmeztetik az adott diákot, hogy legközelebb megfelelő ruházatban jelenjen meg az iskolában.


A pedagógusok jelenleg is elvárják a megfelelő öltözéket, anélkül, hogy törvény írná elő azt
A pedagógusok jelenleg is elvárják a megfelelő öltözéket a diákoktól, anélkül, hogy törvény írná elő azt


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: