2009-03-30 13:16:04• hírek • Szatmár.ro

Ministránsok hétvégéje

Második alkalommal szerveztek Ministránsakadémiát a Szatmári Egyházmegyében.

Az Egyházmegyei Ifjúsági Iroda szervezésével március 27-28-án a plébániák ministránsai Szokondon gyűltek össze ismerkedés, tanulás céljából.

A két nap alatt megélhették szolgálatuk fontosságát önmaguk életében és kisebb ministránsok életetében is, akikkel mint főministránsok foglalkoznak, akiket tanítanak, bevezetnek a ministráns szolgálatba. A két nap programjait egy szentpáli idézet fogta át: Ő tett arra alkalmassá, hogy az Újszövetség szolgái legyünk." 2Kor 3,6

Első este a ministránsok meditációs foglalkozásban, a templomban, stációról stációra járva tappinthatták azon tárgyakat, amelyek ministráns szolgálatukhoz igen közel állnak. Ezt a meditációs foglalkozást egy akadályverseny követte, amely jó alkalom volt arra, hogy Szent Pál személye érthetőbb legyen számukra, a játékos akadályokat pedig ötletként plébániákon is bevethetik majd, akár kisebb ministránsoknál.

A szombat délelőtt szentmisével kezdődött. Minden ministráns beöltözve állta körül a szokondi templom oltárát. Szentmise után Dánku Balázs ministránslelkész a ministrálás szabályairól beszélt, gyakori bakikról, amelyekre jó odafigyelni, ötleteket tippeket adott ahhoz, hogyan lehet a ministrálást méginkább szebbé tenni. A délelőtti csoportfoglalkozáson a résztvevők a plébániákon működő ministránsfoglalkozásokról beszéltek, és új ötleteket adtak a szervezőknek egyházmegyi szintű ministránsprogramokhoz is. A főministránsok később közösen ebédeltek Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök úrral. Az ebédet követően közel másfél órában kérdezhettek a főpásztortól, beszélgethettek a liturgiáról, az életről, az egyházról.

A közösen eltöltött másfél nap lelkesítően hatott a főministránsokra, hisz együtt tanultak, játszottak, imádkoztak. Közösségé formálódtak, és sok tapasztalattal tértek haza plébániáikra, örömmel várva a vasárnapi oltárszolgálatot.

Második alkalommal szerveztek Ministránsakadémiát a Szatmári Egyházmegyében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: