2015-03-18 13:44:53• hírek • Szatmár.ro

Ministránsok megerősítése

Szatmárnémeti templomokat látogattak, imádkoztak, majd közös szentmisén vettek részt nagybányai fiatalok március 14-én, szombaton.

Negyvenkilenc fiatal ministráns érkezett Nagybányáról Szatmárnémetibe, hogy reggel tíztől, a Székesegyházból indulva meglátogassanak további öt templomot. A ministránszarándoklat már évek óta visszatérő rendezvénye az Egyházmegyei Ifjúsági Irodának, mellyel erősíteni szeretnék a szentmiséken segédkező fiatalokat. A programban a ministránsok a Székesegyházban történt lelkesítést követően három csoportban a Kis Szent Teréz, Szent Család, Szentlélek, Zárda és Hildegárda templomokba látogattak. Mindenhol imádkoztak, megismerkedtek a plébánia történetével, jelenével, az információk segítségével pedig a figyelmesek kiegészítették a zarándokfüzetben található kvíz-kérdéseket.

Útjuk végén, a Szent János apostol és evangélista (Hildegárda) templomban közös szentmisén vettek részt, melyet az őket végig kísérő Ft. Oláh Zsolt, a nagybányai Szentháromság plébánia segédlelkésze mutatott be nekik. A szentbeszédet mondó Ft. Vass Loránd ifjúsági és ministránslelkész, a Székesegyház segédlelkésze buzdította a fiatalokat, hogy tartsanak ki hivatásukban, amelyet sokan már kicsi gyermekkoruk óta követnek.

A szentmise után, de még a hazaindulás előtt, a Hildegárda plébánia ebédlőjében közös szeretetvendégségen vettek részt a ministránsok.

Nagybányai ministránsok jártak Szatmárnémetiben

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: