2016-05-25 10:30:27• hírek • Fehér Krisztina/MTI

Minden ötödik spanyolra az elszegényedés várhat!

Spanyolországban népesség 22,1 százalékát, azaz minden ötödik embert fenyeget az elszegényedés veszélye - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden nyilvánosságra hozott felméréséből.

A tavaly végzett adatgyűjtés alapján készült kutatás 8011 euróban  állapította meg az egy főre vonatkozó szegénységi küszöböt. Egy négytagú, két kiskorú gyermek nevelő család esetében ugyanez a küszöbérték 16 ezer euró  felett van.

A spanyol háztartások átlagos éves jövedelme több mint 26 ezer euró , ez 0,2 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban volt. Míg az egy főre jutó átlagos évi jövedelem 10 ezer euró  felett van, ami 0,3 százalékkal több a tavalyi készített felmérésben szereplő összegnél.

A szakemberek szerint annak ellenére, hogy összességében enyhe javulás tapasztalható az emberek anyagi helyzetét tekintve, a gazdasági válság nyomai továbbra sem tűntek el teljesen. Példaként említik, hogy az emberek 13,7 százalékénak hónap végére anyagi gondjaik vannak, 9,4 százalékuk pedig közüzemi valamint lakbér tarozásokkal küzd. 39,4 százaléknak jelent problémát egy váratlanul felmerülő költség kifizetése, és 40,6 százalék nem engedheti meg magának, hogy egyszer egy évben elutazzon nyaralni.

A statisztikai hivatal területi bontása szerint a szegénység kockázata az észak-spanyolországi Navarrában a legkisebb (9,6 százalék), míg a dél-spanyolországi Andalúziában a legmagasabb. Utóbbiban a legnagyobb a munkanélküliek aránya az autonóm közösségek közül, míg az előbbiben a második legalacsonyabb a munkanélküliség.

Spanyolországban a gazdasági válság óta a munkanélküliség számít a legjelentősebb problémának, amely tavaly 20,9 százalék volt annak ellenére, hogy egy év alatt rekord mértékben csökkent.

Az ügyvezető spanyol kormány korábban azt ígérte, hogy 2019-re 13 százalékra csökkenti a munkanélküliséget, ezzel elérve a 20 milliós foglalkoztatottságot, ami három év alatt 1,8 millió új munkahely teremtését feltételezi.
Spanyolországban június végén megismétlik a parlamenti választásokat, mivel a decemberi választásokat követően egy párt sem tudott kormányt alakítani, az ahhoz szükséges parlamenti támogatás hiányában. A gazdasági szakemberek azóta többször is felhívták a figyelmet arra, hogy az elhúzódó politikai patthelyzet árthat az ország gazdaságának, visszavetheti a fejlődést.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: