2012-11-29 14:52:53• hírek • Szatmár.ro

Minden készen áll a fesztiválra

Harmincan gyúrják majd a tésztát a péntek esti Strudlifest-en, a Sváb Házban.

Már minden készen áll arra, hogy november 30-án, pénteken este öt órától, immár negyedik alkalommal létrejöjjön a Strudlifest! A Kálvária templom német közössége, és a Német Demokrata Fórum szatmári szervezete együttműködésében megvalósuló rendezvényre Mezőpetri, Csanálos, Nagymajtény és Szatmárnémeti sváb közösségei vállalták, hogy elkészítik a megfelelő mennyiségű strudlit. A kultúra részének számító ételkülönlegességből több ezer sül majd ki, három változatban: krumplis, szilvalekváros és túrós - tudtuk meg Hauler Magdolna szervezőtől.

Az alapanyagok beszerzése is metörtént már. Az ötven kilogram liszt, a harmincöt liter olaj, és az ötven liter dickimilch, vagyis aludtej jelzi: felkészültek a nagy számú vendégsereg fogadására. Ehhez jön még persze a jó bor is, melyet a talán legértékesebb sváb termővidékek termelői: erdődi és krasznabélteki borászok ajánlottak fel. A strudlit harminc hölgy gyúrja majd, a sütés pedig férjeikre marad a hajnalig tartó rendezvényen, melyre mindenkit szeretettel várnak.

Egy strudli egy lej ötven baniba kerül majd aludtejjel, vagy forralt borral együtt, a recepteket el lehet kérni, a készítést pedig a helyszínen - a Vasile Lucaciu utca 9-es szám alatti Sváb Házban - bárkinek megtanítják.

Kulturális műsor a 2011-es Strudlifesten

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: