2015-06-24 21:28:56• hírek • Nol.hu

Minden idők legjövedelmezőbb filmje lehet a Jurassic World

A premier utáni szűk két héten belül átlépte az egymilliárd dolláros bevételt - jelentette be a filmstúdió.

Már a nyitó hétvégén látni lehetett, hogy a dinók tömegeket csábítanak a mozikba. A film amerikai bevétele vasárnap elérte a 400 millió dollárt - írta a Hollywood Reporter.

A Jurassic World túlszárnyallta a Halálos iramban 7-et is, hiszen 13 nap kellett a mágikus 1 milliárdos bevétel eléréshez, míg utóbbinak ugyanez 17 napjába tellett. Sőt, a Colin Trevorrow által rendezett film már az első napokban történelmet írt, hiszen a 150 millió dolláros gyártási költségekhez képest az első hétvégén világszerte több mint 500 millió dollárt hozott a konyhára,  minden idők legerősebb nyitását produkálta.

És a dinókat semmi sem állítja meg. Könnyen lehet, hogy a film megdönti majd az Avatár és a Titanic - az eddig legtöbbet kaszáló két film - bevételi csúcsát is. Előbbi 2,7 milliárd dolláros bevétellel került a lista élére, míg utóbbi 2,1 milliárdos összebevételt tudhat magáénak az All Time Box Officeszerint. Jelenleg a Bosszúállók áll a lista harmadik helyén, és jól szerepel a május elején bemutatott Bosszúállók: Ultron kora is, amely a már említett Halálos iramban 7 után, az ötödik helyen áll. Az első tíz közt szerepel egyébként a Harry Potter-sorozat záró darabja, a Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. része, a Disney Jégvarázsa, a Vasember 3., a Transformers 3. része és A Gyűrűk Ura - A király visszatér című film.

 

nol.hu

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: