2019-03-21 13:18:46• hírek • Szatmar.ro

Minden élet ajándék! Menet az életért szombaton Szatmárnémetiben

A gyermek, az új élet ajándék. Egy kis csoda a világ nagy rengetegében. Nem kérte magát a világra, ám esélyt érdemel, ugyan úgy, mint mások!

Szombaton 12:30-kor indul útnak a „Menet az életért” Szatmárnémetiben, s ezzel egy időben 500 másik településen országszerte és Moldvában egyaránt. Kilencedik alkalommal kerekedik fel a város, hogy az ártatlanok védelmére keljen. A kezdeményezés a korai terhességmegszakítás lelki, erkölcsi és egészségügyi következményeire hívja fel a figyelmet.

 

A gyülekező 12:00 óra és 12:30 között lesz a Szatmár Megyei Történeti Múzeum előtt, a Gróf Csáky (I. C. Bratianu) és az Árpád (Vasile Lucaciu) utcák sarkán. Innen indul a békés demonstráció, mely a Gróf Csáky (I. C. Bratianu) utcán halad, majd a központi parkot megkerülve a Coposu sétány felé veszi útját. A sétálóutcán, a Transilvania Bank előtt áll meg a tömeg.

 

A megmozdulás legkésőbb 14:30-ig tart. A közlekedési fennakadásokért szíves elnézésüket kérik. Az aktivisták vallási hovatartozás - és politikai nézettől független felvonulást szerveznek, mely az országos civil kezdeményezés része.

 

Szeretettel várnak mindenkit a rendezvényre, aki egyet ért azzal, hogy az élet ajándék!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: