2019-08-19 06:05:07• hírek • közlemény

Minden eddiginél izgalmasabb formában tér vissza a PMN hagyományos főzőversenye

A Partiumi Magyar Napok történetében már hagyománynak számít, hogy a Kossuth-kert egyik szegletében összecsapnak a bográccsal és a titkos receptekkel felfegyverkezett csapatok, hogy megmutassák, mi fán is terem a vidám hangulattal fűszerezett partiumi konyhatudomány. 

„A minden évben nagy népszerűségnek örvendő főzőverseny idén még izgalmasabb lesz, hiszen számos újítással készültünk a nagykorúvá érett régióünnepre. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a tiszta játék érdekében a Pálszabó Mihály által vezetett ítészek idén vakzsűrizés által választják ki a legjobban sikerült fogást, azaz a döntést csak és kizárólag az étel íze fogja befolyásolni, semmi egyéb. A másik dolog, amit érdemes tudni, hogy az idei megmérettetést tematikus alapon szervezzük, azaz a csapatoknak előre kijelöljük majd, milyen konyhai műfajban kell majd kiválót alkotni” – árulta el a versennyel kapcsolatban Takács Zoltán szervező, ki azt is hozzátette, idén nem csak oklevelekkel és tapasztalattal fognak hazatérni a csapatok.


A verseny legjobbjai ugyanis ebben az évben olyan értékes ajándékcsomagokkal lesznek gazdagabbak, melyeknek otthon, a saját konyhájukban is nagy hasznát veszik majd. Azon 4-6 fős csapatok tehát, akik kellő bátorságot éreznek magukban, hogy fakanalat ragadjanak és próbára tegyék főzőtudományukat, bátran jelentkezzenek Takács Zoltánnál a 0745 317 275-ös telefonszámon.

 

Fő támogatók: 

Tarr Beton,Aushopping, Ecomatrix, Catena, Joy Strand, Aquavia


Arany fokozatú támogatók:

Autonet, The Dome, CBA, Promomix, Diego, Polipol, Transpink, Aquastar, La Segheria, Interbro, Electrocenter, Csíki Sör.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: