2019-06-21 04:37:17• hírek • Nagy Tímea

Milyen újdonságokkal vár a XVIII. Partiumi Magyar Napok?

A képek az előadók hivatalos Facebook-oldaláról valóak
A képek az előadók hivatalos Facebook-oldaláról valóak

Javában zajlik az idei PMN szervezése, a rendezvény programja már összeállt, az események koordinátorától pedig több friss információt kaptunk, és néhány fellépő nevét is elárulta.

Egyrészt hagyományos, másrészt újszerű, így is lehetne jellemezni az idei eseménysorozatot, mely kulturális-, gasztronómiai-, sport- és zenei téren egyaránt sokszínű kikapcsolódási lehetőséget kínál kicsiknek és nagyoknak.
 

A kultúra, ami összeköt
 

A Harag György Társulat neves teátrumokat és együtteseket lát vendégül a Partiumi Színházi Esték keretében. Szatmárnémetibe érkezik például a Magyar Nemzeti Táncegyüttes is a néphagyományok tulipános ládikáját szélesre táró Táncrapszódia című előadással. A további programok között érdekfeszítő irodalmi- és történelmi tematikájú beszélgetések, képzőművészeti kiállítások is szerepelnek. A háromestés filmvetítés-sorozat alkalmával az elmúlt évek legkedveltebb díjnyertes magyar alkotásait nézhetjük meg szabad ég alatt.
 

 

Hagyományőrzés és gyermekprogramok

 

A szervezők különleges figyelmet szenteltek a legfiatalabb korosztálynak, és tartalmas időtöltési lehetőséggel örvendeztetik meg a gyermekeket nap mint nap. Zenés- és bábszínházi produkciók színesítik a palettát a Tűzoltótorony mellett a PMN hétköznapjain, hétvégén pedig a Kossuth-kertben. A színpadi attrakciók mellett a család apraja és nagyja felfedező körutat tehet a Partiumi Mesterségek Utcájában, ahol az Aranykapu Kulturális Egyesület és a Borókagyökér Egyesület alkotói mutatják meg a népi mesterségek csínját bínját. A vállalkozókedvűek kipróbálhatják magukat a dédszüleink ügyességi játékaiban is.  

 

 

Egészséges életmód és sport

 

A szervezők még nem árulják el, hogy kikről van szó, de a fesztiválra az egészséges életmód magyarországi nagykövetei, két igen népszerű fitneszedző is ellátogat. A zsírégető és energiával feltöltő mozgás mellett a vizes sportok szerelmesei, a küzdősportokat kedvelők és a labdajátékok rajongói egyaránt találnak kedvükre valót a hat nap alatt. A testmozgás után jólesik a pihenés, amire a Kossuth-kerti relax-sziget függőágyai adnak páratlan lehetőséget.

 

 

Gasztronómiai kalandok és borvidékek

 

A Kossuth-kertben gasztronómiai kalandok egész során vehetnek részt a hagyományos, hazai ízek szerelmesei. Tovább fokozva az ízélményeket, a résztvevő borászok a partiumi vidék legjobb nedűit kínálják kóstolóra a megújult borudvarban, mindezt kellemes muzsika kíséretében.
 

 

Zenei programok valóban minden korosztálynak

 

Ami a zenei felhozatalt illeti, hogy csak néhányat említsünk a fellépők közül: ellátogat városunkba Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar a házibulik táncos hangulatával, az örökzöld rockzenei vonalat pedig az Ismerős Arcok képviseli. A legnagyobb magyarországi klubok és fesztiválok fellépőinek sorából a Compact Disco lép fel Szatmárnémetiben. Fülbemászó slágerekkel érkezik a PMN-re marosvásárhelyről Koszika, aki már több szatmári rendezvényen is bulis hangulatba hozta már a közönséget. Nem utolsó sorban pedig, a 2019-es PMN záróakkordjaként augusztus 25-én a magyar pop-rock legenda, Ákos lép színpadra az igazán népes partiumi rajongótábor legnagyobb örömére.

 

 

"Az idei PMN szervezése során igyekeztünk megőrizni a majd' két évtizedes hagyományokat, de belecsempésztünk újdonságkat is a programokba. Az események sokszínű tárházával felrázzuk a várost, a gyermekektől az örök ifjú korosztályig. Fontos volt számunkra, hogy igényes környezetet és kikapcsolódási lehetőséget biztosítsunk. Ehhez járul hozzá, hogy némileg újragondoltuk a helyszíneket, így például a Kossuth-kertet még hangulatosabbá tesszük, de hogy pontosan hogyan, az maradjon meglepetés – ahogyan a további fellépőket is később jelentjük majd be. Amit még a fellépők kapcsán elárulhatok, az az, hogy nagy figyelmet fordítottunk a helyi, fiatal tehetségek támogatására, ennek köszönhetően több szatmári feltörekvő zenekar lép a PMN színpadára. A látogatókra nem csak egyéniben, hanem családként is gondoltunk, úgy állítottuk össze a műsorfüzetet, hogy egyszerre a szülők, a kisgyermekek és a tizen-, huszonévesek is jól érezzék magukat a hatnapos fesztivál alkalmával” – mondja a XVIII. Partiumi Magyar Napok eseményeinek koordinátora, Barta Zoltán.

 

Az újdonságokért és a további fellépők kapcsán lájkolja és kövesse a Partiumi Magyar Napok hivatalos Facebook-oldalát, ahol a szervezők további részleteket hoznak nyilvánosságra az eseménysorozattal kapcsolatban.

 


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: