2017-12-21 22:29:50• hírek • Kocsis Zoltán

Mikulás-kupa Pusztadarócon - Simona Poppal

Hat általános iskola mintegy 120 gyereke vett részt a december 21-én, csütörtökön megrendezett hagyományos Mikulás-kupán Pusztadarócon. A három sportágat felölelő esemény a sport igazi ünnepe volt egy igazi sztárvendéggel: Simona Poppal.

A legutóbbi, 2016-os Rio de Janeiróban megrendezett olimpia egyetlen román aranyérmét megszerző női párbajtőr csapat tagja a torna elején rövid bemelegítést tartott a gyerekeknek. Előtte a Szatmár.ro kérdéseire válaszolva elmondta, szülését követően még mindig nem döntötte el, visszatér-e a pástra vagy sem. „Jelenleg nem válna a válogatott hasznára, ha visszatérnék”, mondja azon emberek megnyerő mosolyával, akik pontosan tudják, mire képesek és ezért pontosan tudják azt is, hol a helyük a világban. Hangjából egyértelműen kiderül, négy hónapos gyerekét fájó lenne mellőznie a sport miatt. „Természetesen volt már a teremben, szokja a hangulatot”, teszi hozzá bájos mosollyal. A szülőknek és a gyerekeknek pedig azt tanácsolja, 7-10 éves kor között érdemes elkezdeni vívni.

A folytatásban már mikrofonnal a kezében a gyerekekhez beszélt, akik – jó volt látni – pisszenés nélkül itták szavait. Hiába, nem mindennap van alkalma a peleskei, a lázári, de még a szatmárnémeti kisdiáknak sem, hogy olimpiai bajnok szóljon hozzájuk. „Nem mindenkiből lehet élsportoló, nem mindenki juthat fel a csúcsra. A sport azonban fontosabb is ennél, hisz egész életünkben segít. Segít a tanulásban, de segít egészségesen élni is”, jelentette ki Simona. Akinél jobban tényleg kevesen tudhatják, miként lehet feljutni a csúcsra, ám vélhetően az egészséges életmód terén is adhatna tanácsokat. Bizonyíték erre, hogy négy hónappal a szülést követően ismét rendkívül csinos, nyoma sincs a kilogrammoknak. Ahogy a sportolóknál mondani szokás, máris elérte versenysúlyát.

Az olimpiai bajnok előtt Erdei Enikő, a házigazda Pusztadaróci Általános Iskola igazgatója köszöntötte a vendégeket, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a Szamosdarai Általános Iskola, a Lázári Petőfi Sándor Általános Iskola, a Sándorhomoki Általános Iskola és a Peleskei Általános Iskola diákjait és tanárait. „Szóljon ez a mai esemény a barátságról és a szórakozásról, mintsem a minden áron való győzni akarásról”, fordult a labdarúgásban (fiúk és lányok is), kosárlabdában és stafétafutásban megméretkező kis sportolókhoz.

A csúcsra vezető út nehézségeiről beszélt Gaman Mihály polgármester is, aki külön köszöntötte Simona Popot. Örömmel nyugtázta a gyerekek arcán látható mosolyt, majd a „Hajrá sport” buzdítással zárta köszöntőjét a köztudottan sportrajongó polgármester.

A Mikulás-kupa küzdelmei a focival kezdődtek, majd sorban következett a többi sportág – mindez olyan hangulatban és szellemiségben, amely méltó a Mikulás-kupát kitaláló és életre hívó Filip Márta tanárnő emlékéhez. Ám mivel mégicsak kupáról van szó, a gyerekek pedig megdolgoztak és megizzadtak a sikerért, helyénvaló megjegyeznünk, hogy a focit a fiúknál Sándorhomok, a lányoknál Pusztadaróc nyerte, a stafétában a kölcseysek  bizonyultak a legjobbnak, kosárlabdában pedig a házigazda daróciak.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: