2009-01-25 16:10:07• hírek • Szatmár.ro

Új városháza Erdődön

Pár hete már átköltöztött a régi, visszaigényelt épületből a volt árvaházból átalakított új ingatlanba az erdődi önkormányzat, majd nemrégiben ünnepélyes körülmények között felavatták a polgármesteri hivatalt.
A.helyi fúvószenekar nyitányként a román és az európai himnuszt játszotta el, majd a politikusok eljárták az Egyesülés Hóráját az intézmény bejárata előtt. Beszédet mondtak: Duma Ovidiu helyi polgármester, Csehi Árpád a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Radu Bud prefektus, Erdei D. István és Buda Viorel parlamenti képviselők, Teodor Meleşcanu, a PNL alelnöke, Silaghi Ovidiu.

A felszólalók azt emelték ki, hogy végre valahára státusához méltó polgármesteri hivatala van a fiatal városnak, ahol civilizált, emberi körülmények között tudják fogadni a polgárokat — akiket különben a fotocellás bejáratnál közösségi rendőr igazít útba. Az avatószalag átvágást követően a helyi vallási felekezetek vezetői megszentelték az új városházát, és a megjelentek végigjárták az épületet, amelynek új tanácsterme, konyhája, sőt minihotele is van az irodák mellett.

Az avatás részeként bemutatták a Cetatea Literară című erdődi folyóirat első számát, a manzárdrészben pedig a Szatmár Megyei Amatőr Képzőművészek Egyesülete művészeinek munkáiból nyílt kiállítás. A rendezvény nagyszabású állófogadással zárult.

Az Erdődi Polgármesteri Hivatal új épülete

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: