2010-09-03 11:07:42• hírek • Kocsis Zoltán

Új kezdet, új remények

Hosszú útra indul a magyar és román csapat, amelynek végállomása 2012-be lehet.

Alig másfél hónap telt el a Spanyolország diadalát hozó dél-afrikai labdarúgó világbajnokság vége óta, Európa nemzeti tizenegyjei pediág már újabb fába vágják fejszéiket: kezdődnek a 2012-es Európa-bajnokság selejtezői. Hogy mely csapatok lesznek majd ott Ukrajnában és Lengyelországban, az 2011 őszére derül ki, mint ahogy az is, hogy melyeknek volt túl nagy az a bizonyos fa. Románia és Magyarország is abban reménykedik, hogy megbirkóznak a feladattal, ám főleg utóbbinak kell ehhez bravúrt bemutatnia.

Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt, szeptember 10.-én lépett utoljára pályára a piros-fehér-zöld csapat Svédországban: akkor a holland Erwin Koeman vezette magyar együttes remek játékkal lepte meg szurkolóit, ám a végén ez is kevés volt a pontszerzéshez, hisz Kallström és Holmén kilenc percen belül kétszer is bevették Babos kapuját, így a végén Rudolf csak szépíteni tudott. Azóta a holland szakember helyét Egervári Sándor vette át, ám minimum hasonló játék kell a pénteki pontszerzéshez.

Az akkori kezdőből csak négy labdarúgó nincs ott a jelenlegi magyar keretben (Babos, Dárdai, Bodor, Torghelle), úgyhogy az új szakvezetés nagyjából ugyanarra a játékosokra épít. Koamentől eltérően viszont Egervári bátrabban nyúl az NB1-ben futballozó labdarúgókhoz (Lázár, Lipták, Elek a Videotonban, Komlósi, Laczkó és Czvitkovics a Debrecenben keresik a kenyerüket), ám a neheze vélhetően ezúttal is a légiósokra vár majd. Egy mondat erejéig még a keretnél maradva, érthetetlen, hogy a belga Genkben és az olasz Bresciában alapembernek számító Tőzsér Dániel illetve Vass Ádám miért nem fér be ebbe a magyar keretbe, mint ahogy az is, hogy Egervári végül miért nem vitte el Svédországba az egyetlen, topligában rendszeresen szerepet kapó csatárt, Szalai Ádámot, aki a hétvégén győztes gólt szerzett a német Mainz színeiben.

Ott van viszont a jelenlegi magyar labdarúgás Dzsudzsák melletti másik (egyelten?) klasszisa, Gera Zoltán, aki az új kapitány hívását már elfogadta, valamint az egyik legnagyobb ígéret, a Sampdoriában futballozó Koman Vladimir is.


A magyar válogatott ismét Stockholmban kezdi az utat fotó: mlsz.hu
A magyar válogatott ismét Stockholmban kezdi az utat fotó: mlsz.hu


 

Ami a svéd csapatot illeti, meglepetésre lemaradtak a világbajnokságról, úgyhogy most hatalmas bizonyítási vággyal indulnak útnak. Lars Lagerback nyolc év után felállt a kispadról, helyét Erik Hamren vette át, aki visszakönyörögte a válogatottba a extraklasszis Zlatan Ibrahimovicot. A bosnyák származású csatár mellett ebben a csapatrészben szerepel Elmander, Toivonen és Berg is, így egyértelműen ez számít a svédek nagy erősségének. A középpályán Svensson, Olsson és Larsson is remek teljesítményre képes, fantáziadús megoldás azonban szinte csak Kallströmtől várható. A csapat gyenge pontja a védelem, mivel Isaksson kapus előtt Mellberg és Majstorovic is már jóval túl van a harmincon, gyors, földön vezetett akciókkal zavarba hozhatóak.

Az E csoport másik két pénteki meccsén Moldova Finnországot, San Marino pedig Hollandiát fogadja. A vb.-döntős „tulipánosok" a csoport esélyesei, Magyarország a svédekkel és a finnekkel vívhat majd nagy csatát a második helyért, miközben Moldovát sem veheti félvállról.

Valamivel könnyebbnek tűnik Románia helyzete a D csoportban: bár Franciaország alap esetben más szintet képvisel, Bosznia pedig sokat fejlődött az elmúlt években, Fehéroroszország, Albánia és főleg Luxemburg papíron kisebb játékerőt képvisel, mint Razvan Lucescu együttese.

Chivuékra a nyitómeccsen is könnyebbnek tűnő feladat vár, hisz Karácsonkőn azt az Albániát fogadják, amelyet 2007 novemberében 6-1-re ütöttek ki egy Eb.-selejtezőn. Az albán válogatott játékereje azóta sem változott sokat, szándékaikról sokat elárul, hogy legismertebb csatáruk, Erjon Bogdani azt nyilatkozta a meccs előtt: „ha jól védekezünk, szerezhetünk egy pontot." A veterán ék, aki tíz éve szerepel Olaszországban (140 meccsen 23 gól a mérlege a SerieA-ban) jelenleg is a legveszélyesebb albán játékosnak számít. Mellette gondot okozhat a román védelemnek a három évvel ezelőtt a becsületgólt jegyző Edmund Kapllani (148 meccs, 35 találat a német első-és második osztályban), valamint a Rapid Wien csatára, Hamdi Salihi (138 meccs, 61 gól az osztrák Ried és a Rapid színeiben). A középpályán a szintén rutinos, de jelenleg csapat nélküli Ervin Skela (korábban Frankfurt, Kaiserslautern, Ascoli, Cottbus) felelős a kreativitásért, míg az együttes legjobbja a csapatkapitány Lorik Cana. A Paris St.Germain, az Olympique Marseille és a Sunderland korábbi, a Galatasaray jelenlegi védekező középpályásáról mindent elmond, hogy a két francia gárda csapatkapitánya is volt.


Daniel Niculae góljaira nagy szükség lesz fotó:frf.ro
Daniel Niculae góljaira nagy szükség lesz


Amennyiben Lucescu hisz a statisztikában, akkor nem kell izgulnia a találkozó előtt: Románia az eddigi 13 Eb.-selejtezősorozat nyitómeccséből kilencet megnyert és mindössze kettőt veszített el. Ami a keretet illeti, Cosmin Contra jelenléte a legnagyobb meglepetés: a veterán jobb oldali védő egy éve visszavonult a nemzeti csapatból, de Dananae és Sapunaru sérülése miatt hajlandó volt kisegíteni. Hosszú idő után ismét behívót kapott a CFR középpályása, Muresan is, míg Torje és Herea első válogatott meccsére készülhet.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: