2015-11-07 17:47:59• hírek • refszatmar.eu

Mikola nyerte a bibliaismereti vetélkedő egyházmegyei szakaszát

Lukács evangéliumából készültek a csapatok a bibliaismereti vetélkedő megyei szakaszára, melyen csupán négy gyülekezet képviseltette magát.

A Láncos templom gyülekezeti házában délelőtt tíz órára gyűltek össze a csapatok. Igei köszöntőt Rácz Ervin erdődi lelkipásztor mondott a napi Ige alapján: "És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsõségbe." (1Tim 3, 16)

A Bízz Band ifjúsági együttes három énekkel hangolta a fiatalokat a vetélkedőre. Ilonczai Zsombor ifjúsági előadó a szabályok ismertetése után a csapatok kezébe adta az érmellékiek által összeállított feladatlapot, mely 50 megválaszolandó kérdésből állt. Ezt alig több mint egy óra alatt kellett megoldaniuk a jelentkezőknek.

Az egyházmegyei szakaszra Lukács evangéliumából kellett felkészülni, az egyházkerületi szakaszra egy kis kortörténeti részt is meg kell tanulnia a nyertes csapatnak. A kerületi döntőre november 21-én, az érmelléki Magyarkécen kerül majd sor, melyen az egyházmegyei szakasz első helyezettjei vesznek részt az egyházkerületi címvédővel együtt. A szatmári egyházmegyéből Mikola kvalifikálta magát.

Ahogy tehát az utóbbi években megszokhattuk Mikola ifjúsági csapata lett az első, az újonc patóháziak a dobogó második fokára állhattak, Százarberek lett a harmadik, Erdőd pedig a negyedik.

Amúgy kilencedik alkalommal szervezték meg a Szatmári Református Egyházmegyében a bibliaismereti vetélkedőt. Az első három alkalommal Szatmár-Kültelek diadalmaskodott, a negyediket Erdőd csapata nyerte, az utóbbi öt alkalommal, beleértve a mostanit, azonban Mikola ifi-csapata vitte el a pálmát. Sok sikert a döntőben!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: