2012-05-13 15:49:48• hírek • Szatmár.ro

Mikola: három nemzet közös ünnepe

Magyar-román-ukrán hármashatár-ünnepséget rendeztek a hétvégén Mikolában.

A hétvégén immár hetedik alkalommal rendezték meg az Európa nap tiszteletére Mikolában a magyar-román-ukrán hármashatári ünnepséget. Az eseményen Mikola, Kökényesd, Barabás, Jánd, Cerna, Hija, Novoselit elöljárói és képviselői vettek részt, többek között azért is, hogy jobban megismerjék egymás hagyományait és kultúráját. Az eseményt Dobos István, Mikola polgármestere nyitotta meg, aki miután köszöntötte a megjelenteket, beszédében kiemelte a Pro Európa Liga egyesületnek a találkozóban betöltött fontos szerepét, ugyanis az ünnepségsorozat főkezdeményezője a Pro Európa Liga volt, melynek tagjai 1990 óta törekednek arra, hogy egymáshoz közelebb hozzák a határ menti falvakban, településeken élő magyarokat.

A polgármester elmondta továbbá, hogy ezen a rendezvényen megemlékeznek még arról a tucatnyi emberről, akiket a kommunista rendszerben lőttek le, azért mert túl közel merészkedtek a határhoz, valamint az Európa nap fontosságát is hangsúlyozta. A Pro Európa Liga Szatmári Fiókszervezetének társelnöke, Kónya László örömét fejezte ki, hogy a hármashatári ünnepséget ismét Mikolában szervezték meg, többek között azért is, mert az Európai Unióban, melynek remélhetőleg Ukrajna is hamarosan tagja lesz, az egyetlen járható út az együttműködés és az összefogás.

Köszöntő beszédeket mondtak még Daróczi Gábor, Barabás, Koncz Zoltán, Jánd polgármesterei, valamint Simon Levente, Kökényesd elöljárója. Simon kifejtette, hogy ezek a találkozók nagyon fontosak, mivel nemcsak egymás kultúrájába nyernek betekintést, egyre jobban megismerve azt, hanem az összefogás és előrehaladás érdekében minden nemzetnek együtt kell élnie.

Az ukrán küldöttség nevében Vasile Ivacsko, Cerna község polgármestere köszöntötte a megjelenteket, aki reményét fejezte ki arra, hogy hamarosan nem lesznek határok, és így könnyebb lesz a találkozás a három ország lakosainak. A három nemzet képviselői a megnyitót követően elgyalogoltak a Túr folyó partján levő hármas határhoz, ahol a román oldalon levő emlékkőnél a nemzetek közötti összefogás fontosságáról esett szó, majd magyar dalok csendültek fel. A találkozó a mikolai sportkomplexumnál folytatódott, ahol a három nemzet kulturális műsoraira került sor, illetve a gasztronómiai verseny eredmény hirdetésére.

A díjakat Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke adta át a nyerteseknek, akik a következő sorrendben léptek fel a pódiumra: I. hely: Jánd, gulyásleves, a II. díjon a Pro Európa Liga, gulyása és Kökényesd babgulyása osztozott, a harmadik helyezett pedig a házigazda Mikola lett - ők is egy finom gulyáslevest készítettek.

A kulturális műsorok keretén többek között felléptek az Egri Csodaszarvas Néptáncegyüttes, a Mikolai Gellért Sándor Általános Iskola, a Kökényesdi Általános Iskola diákjai, a szatmárnémeti Bartók Béla Kórus, illetve népdalokat előadó csoportok Magyarországról és Ukrajnából. A találkozó a mikolai sportcsarnokban lejátszott focimérkőzéssel ért véget, amelyen a csapatok Barabás-Jánd kontra Mikola-Kökényesd felállásban játszottak, az eredmény 4-4 lett.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: