2020-06-01 11:13:52• hírek • MTI

Mike Pompeo szerint Kína folyamatos fenyegetést jelent a nyugati világra

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. Foto: Alex Wong
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. Foto: Alex Wong

Kína folyamatos fenyegetést jelent a nyugati világra - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában.

Az amerikai diplomácia vezetője kifejtette, hogy álláspontja szerint Kína manapság "agresszívabbá vált" a félrevezető információk terjesztésében és a bomlasztásban Hongkongtól az Egyesült Államokig szerte a világban.


"A mai Kínai Kommunista Párt különbözik a tíz évvel ezelőttitől" - állította a miniszter, s úgy vélekedett, hogy a mai Kínai Kommunista Párt szándéka "a nyugati eszmék, a nyugati demokráciák, a  nyugati értékrend szétrombolása". Mindezt a Kínai Kommunista Párt doktrínájából és ideológiájából következő fenyegetésnek nevezte. Hozzáfűzte, hogy ez veszélybe sodorja az amerikaiakat is.


Pompeo több példával próbálta illusztrálni a Kína által jelentett fenyegetéseket. Megemlítette köztük a szellemi tulajdon ellopását, a koronavírus-járványt és azt is, hogy Peking éppen a világjárványra irányuló figyelmet használta ki arra, hogy Hongkongban szigorítson a biztonsági intézkedéseken és keresztülvigye az úgynevezett nemzetbiztonsági törvényt is.
 

A kínai törvény értelmében Hongkongban betiltják a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását és a pekingi központi kormányzat ellen irányuló, "felforgatónak" minősített cselekményeket. Pompeo korábban "katasztrofális döntésnek" minősítette e törvényt, kijelentve, hogy Peking megszegte a britekkel aláírt közös nyilatkozatban foglaltakat Hongkong autonómiájának tiszteletben tartásáról. Donald Trump amerikai elnök pedig a héten bejelentette, hogy mivel az amerikai kormányzat álláspontja szerint Hongkong többé már nem autonóm terület, Washington visszavonja az autonóm Hongkongnak eddig megadott kedvezményeket.


Vasárnapi interjújában Pompeo megerősítette a Trump elnök által korábban felvetett kérdést: vizsgálatot indítanak az Egyesült Államokban tanuló vagy ösztöndíjjal átmeneti időre amerikai intézményekben kutató kínai állampolgároknak a kínai hadsereghez fűződő esetleges kapcsolatai ügyében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: