2013-06-10 16:50:03• hírek • MTI

Gregory Peck tíz éve halt meg

Tíz éve, 2003. június 12-én halt meg Gregory Peck Oscar-díjas amerikai színész, A Kilimandzsáró hava, a Római vakáció, a Ne bántsátok a feketerigót! című klasszikus filmek főszereplője. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:

1916. április 5-én született a kaliforniai La Jollában. Szülei válása után, ötéves korától nagyanyja nevelte, akivel hetente jártak moziba. Peck tanult a katonai akadémián, majd orvosi tanulmányokat folytatott, 1939-től a keleti parton, New Yorkban járt két évig színiiskolába, emellett rádiózott és kikiáltó volt a világkiállításon.
Első színpadi szerepét 1941-ben kapta, egy év múlva már a Broadwayn debütált, és miután felfigyelt rá David O. Selznick filmproducer, a kamera elé is állhatott. Már első filmjeivel nagy sikert aratott, a hollywoodi álomgyár kedvence lett, de akkoriban szokatlan módon egyik stúdióval sem szerződött, maga választotta ki szerepeit, majd 1948-ban önálló vállalatot alapított.

Gregory Pecket öt év alatt, 1945 és 1949 között négyszer jelölték a legjobb férfi alakítás Oscar-díjára, ekkoriban forgatott filmjei közül emlékezetes az Alfred Hitchcock rendezésében készült Bűvölet, a King Vidor rendezte Párbaj a napon című western (utóbbi azért is nevezetes, mert azon kevés filmek egyike, amelyben negatív hőst játszott), a Tizenkét órakor magasan című háborús alkotás és a Hemingway műve nyomán készült, egy vadász életét bemutató romantikus film, A Kilimandzsáró hava. Az ötvenes években készült filmjei közül Magyarországon is ismert az Őfelsége kapitánya, a Moby Dick, az emberiség pusztulását felvázoló Az utolsó part, a háborús Navarone ágyúi és - természetesen - a Római vakáció.

A William Wyler által rendezett, romantikus vígjátékban egy amerikai riportert alakított a bájos Audrey Hepburn oldalán, aki e filmmel robbant be a köztudatba. Az első Rómában, a Cinecitta stúdióban forgatott amerikai filmhez több érdekesség fűződik: "az örök városban" a filmmel azonos elnevezéssel létezik városnéző program, amelynek résztvevői azokat a helyeket kereshetik fel, ahol Anna hercegnő és szerelmese megfordultak. A mára örökzölddé vált, tíz Oscar-jelöléséből három díjat besöprő film színdarabot is ihletett, amelynek magyarországi bemutatója idén nyáron, a film premierjének hatvanadik évfordulóján lesz Szentendrén.

Peck a legjobb férfi színésznek járó, régóta esedékes Oscar-díjat 1962-ben vihette haza a Ne bántsátok a feketerigót! főszerepéért. A számára legkedvesebb filmben egy feketéket védő ügyvédet alakított, akit alaptalanul vádolnak meg azzal, hogy megerőszakolt egy fiatal lányt. Szintén 1962-ben készült A rettegés foka című krimi, amelynek harminc évvel később készült új változatában is felbukkant, persze már csak mellékszereplőként. Több westernre is leszerződött (A vadnyugat hőskora, A lopakodó hold, MacKenna aranya), vállalt thrillereket is, A brazíliai fiúk címűben egyenesen az auschwitzi koncentrációs tábor rettegett orvosát, a hírhedt Mengelét személyesítette meg.

Több filmjének producere is volt, ilyen az 1958-as Idegen a cowboyok között című western, a legnagyobb kasszasikerét jelentő Ómen című horror 1976-ban és a legendás tábornok életéről készült MacArthur egy évvel később. Szívesen játszott tévéfilmekben és sorozatokban is, A kék és szürke című filmben Abraham Lincoln amerikai elnököt személyesítette meg.
A magas, ragyogó küllemű, intelligenciát és önbizalmat sugárzó, rendszeresen a legjobban öltözött hírességek közé választott Gregory Peck egyszerre volt a nők bálványa és a háború utáni amerikai filmművészet kiemelkedő alakja. A kilencvenes években már keveset forgatott, elvi okokból: mint mondta, egész pályafutása során tisztességes és becsületes embereket játszott, ezért nem kívánt részt vállalni olyan alkotásokban, amelyekben antihősökből csinálnak közönséges, erkölcstelen, gyűlölködő, kapzsi és erőszakos hősöket.

A liberális gondolkodású színész több alakításáért elnyerte a Golden Globe-díjat, megkapta a humanitárius Oscar-díjat (az amerikai filmakadémia Jean Hersholt humanitárius díja), a cannes-i filmfesztiválon az Arany Pálmát, az Amerikai Filmintézet életműdíját, a legrangosabb amerikai polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság-érdemrendet, csillaga van a Hollywoodi Hírességek sétányán, két éve emlékbélyeget bocsátottak ki tiszteletére.

Élen járt a jótékonykodásban, kedvenc énekese Frank Sinatra, Michael Jackson és Elton John, színésznője Audrey Hepburn, Ingrid Bergman és Ava Gardner volt - Marilyn Monroet viszont nem szívlelte, még szerepet is utasított vissza, mert vele kellett volna dolgoznia. Magánélete legendásan rendezett volt, második feleségével, Veronique Passani francia újságíróval közel ötven évet élt együtt, két házasságából öt gyermek született. Gregory Peck 87 éves korában, 2003. június 12-én halt meg Los Angelesben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: