2016-01-12 11:29:39• hírek • MTI

Migránsokat zsúfolt teherautóba a román férfi, végre elfogták

Elrendelte az előzetes letartóztatását a Szegedi Járásbíróság annak a román férfinak, aki tavaly nyáron társaival százötven migránst zsúfolt egy teherautó rakterébe Mórahalomnál - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfit a csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntettével gyanúsítják.

A gyanú szerint a férfi 300 eurót kapott volna megbízóitól, hogy mások által Magyarországra csempészett migránsokat a zöldhatár közeléből Ausztriába szállítson. Aradon beült a megbízói által előkészített tehergépkocsiba, majd Mórahalom külterületére hajtott. Ott társaival mintegy 150 migránst zsúfoltak a jármű - 2,4 méter magas, 2,1 méter széles és 5 méter hosszú rakterébe. A gyanúsított alig 10 perccel az indulás után Mórahalmon megállt - mivel a gépkocsi biztonságosan vezethetetlen volt a jelentős túlsúly miatt -, majd a migránsokat és a járművet hátrahagyva társaival együtt távozott. A helyszínre érkező rendőrök 104 migránst tudtak előállítani, akiknek sikerült kijutniuk a raktérből.

A szellőzés nélküli raktérben az utasoknál már 6-10 perc után jelentkezhettek az oxigénhiány tünetei, amely 20-25 perc múlva már halálos kimenetelű is lehetett volna. A százötven ember a raktér levegőjét mintegy 8-12 perc alatt belélegezte, amellett, hogy a hőmérséklet 1-2 perc alatt meghaladhatta a kritikus 34 fokot. A szinte azonnal kialakuló rosszullét miatt a teherautóban lévő migránsok minden módon próbáltak levegőhöz jutni, késsel is igyekeztek fölszakítani a raktér fémborítását.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére közölte, a román gyanúsított személyazonosságát néhány napja derítették ki a magyar rendőrök, majd sikerült őt elfogni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # vírusstatisztika # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: