2011-10-31 19:18:40• hírek • Kocsis Zoltán

Csak idén megközelítőleg hat millió eurót költöttek a szatmári egészségügyre

Több, mint háromszázezer lejt különített el egészségügyi fejlesztésekre a Szatmár Megyei Tanács a hétfői, rendes havi ülésén. Ezzel tovább folytatódik a szatmári egészségügy fejlesztése és modernizálása, ami az egyik prioritásává lépett elő a Csehi Árpád vezette intézmény számára, amióta a kormány a tavaly meghirdette a kórházak decentralizációját.

Az október 31.-ei ülésen a grémium 130.000 lejt különített el a Bixádon található tbc-kórház felújítására, modernizálása. További 120.000 lejt fordíthatnak a közeljövőben egyéb orvosi műszerek vásárlására a hétfői jóváhagyás fejében, míg 122.000 lejbe kerül a különböző kormányzati támogatások kofinanszírozása, mondta el Csehi Árpád.

Mindezen befektetéseknek pedig egyre több a kézzel fogható eredménye. Szombaton adják át ugyanis a felújított járványkórházat, az ünnepségen pedig a tervek szerint részt vesz Ritli László jelenlegi és Cseke Attila egykori egészségügyi miniszter is. Mindez azonban csak a kezdet, mert november végén következik a sürgősségi osztály átadása, és még az év végéig elkészül a két modern műtő is.

Mindeközben készül a mentőszolgálat épületének felújítását célzó technikai dokumentáció, és ugyanez vonatkozik a tasnádi kórházra is. Az év végéig elkészül továbbá Nagykárolyban és Avasfelsőfaluban a járóbeteg-gondozó, miközben folyamatban van az új műszerek beszerzése.

Csehi Árpád elmondta, hogy csak idén mintegy 25,5 millió lejt költöttek a szatmári egészségügy fejlesztésére. Ennek túlnyomó részét, megközelítőleg 15 millió lejt tesz ki a különböző kormánytámogatások összege. A legnagyobb részt, 3,5 millió lejt, a sürgősségi osztály modernizálása emésztett fel, de 3,2 milliót költöttek új műszerek beszerzése, 2 milliót a károlyi kórházra, 1,5 milliót pedig a CT-re. A Megyei Tanács összesen hét millióval toldotta meg ezt az összeget, amiből 2-2 milliót költöttek a járványkórházra illetve a sürgősségi osztályra. További 900.000 euró értékű uniós támogatást pedig a műtők kialakítására fordíthatnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: