2015-07-13 08:36:47• hírek • Blikk.hu

Vadházasságban él Szulák Andrea

Elhalasztotta az idén nyárra tervezett házasságát Szulák Andrea és a szerelme, Gábor.

Pedig nemrég még arról szóltak a hírek velük kapcsolatban, hogy hivatalosan is összekötik az életüket, hiszen már régóta együtt vannak.

A színésznő éppen tíz évvel ezelőtt ismerkedett meg a nála egy évtizeddel fiatalabb Gáborral. Egy szálloda halljában pillantották meg egymást, és mivel szimpatikusak voltak egymásnak, a férfi leleményességének köszönhetően hamar eljutottak az első randiig.

A taxisként dolgozó fiatalember kinyomozta Szulák telefonszámát, majd kerek perec randevút kért tőle, és kapott. Innentől pedig minden ment a maga útján. 2007-ben megszületett szerelmük gyümölcse, Rozina is.

Épp ezért nem volt meglepetés, amikor a színész-énekesnő fél évvel ezelőtt az egyik magazinnak arról beszélt, hogy Gáborral korábban ugyan nem volt benne a kapcsolatukban a kézfogó, de annyira megkedvelték és megszerették egymást az évek során, hogy így idén nyáron akár sor kerülhet a lagzira is. Mostanra kiderült: a kapcsolatuk tízéves évfordulójára időzített esküvőre nem kerül sor egyhamar. Legalábbis az idén biztosan nem. Ezt a műsorvezető párja, Gábor is megerősítette, aki épp kutyát sétáltatott Rozinával, amikor telefonon utolértük.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: