2018-06-18 08:42:31• hírek • Bede Emőke

Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?

Minden bizonnyal a gyerekek legtöbbjének felteszik a címben megfogalmazott kérdést, azonban milyen választ adhat egy olyan apróság, aki előtt nincsenek pozitív példaképek? Erre ad választ a hétfőn megnyitásra kerülő kiállítás, mely során a Stea Egyesület által foglalkoztatott gyerekek mutatják be alkotásaikat.

Az EduMotivation nevet viselő kiállításon 30 olyan hátrányos helyzetű gyerek rajzai és kollázsai kerülnek bemutatásra, akik a Stea Egyesület napközi foglalkozatójába járnak. Az elmúlt öt hónapban ugyanis ezek a pozitív példakép nélküli gyerekek olyan programokon vehettek részt, melyek során felfedezhették a saját magukban rejlő lehetőségeket, megtapasztalhatták, mik az erősségeik, és ezeknek megfelelően milyen foglalkozást választhatnak maguknak. Az események során önkéntesek, cégek és intézmények képviselői mutatták be nekik a különféle foglalkozásokat, melyek közt ott volt a szakács, a fodrász, a fogorvos, a fotós, a rendőr, a tűzoltó, a taxis, a manikűrös, a sportoló is, de még megannyi más is. Emellett a helyi tanintézményeknek köszönhetően a duális képzésben való tanulás előnyeit is megismerhették.
 

A projekt célja, hogy megvalósítható célok felé terelgesse a gyerekeket, meggátolja az iskolaelhagyást és továbbtanulásra ösztönözze őket, hogy ezáltal kitörhessenek a társadalomban marginalizált helyzetből Az elmúlt hónapokban szerzett tapasztalatokat a gyerekek rajzok és kollázsok segítségével örökítették meg, hétfőn pedig kiállítás nyílik mindezekből. A 14 órakor elrajtoló kiállítás egy héten keresztül lesz látható a a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ székhelyén.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: