2008-12-30 11:30:44• hírek • Csenteri Judit

Mi lesz az autóilleték sorsa

A decemberben megháromszorozott autóilleték terén 2009 január 1-től módosításokat fog eszközölni az új Kormány. Ennek formája még nem meghatározott, egyelőre több verzió is lehetséges.

A hétfői nap folyamán Nicolae Nemirschi, Környezetvédelmi Miniszter sajtótájékoztató keretén belül mutatta be azokat a változatokat, amelyeket a közeljövőben a Kormány elemezni fog. Végső határozat csak ennek következtében fog születni.

Az autóilleték terén az egyik módosítási lehetőség az lenne, ha a decemberben érvénybeléptetett sürgősségi rendeletet felfüggesztenék, az adó értékét pedig a még júliusban meghozott rendelet alapján számolnák ki – olvashatjuk a mediafax.ro hírportálon. 

A Környezetvédelmi Miniszter azonban egy olyan lehetőséget is szóba hozott, mely szerint a bejegyzési illeték értékét lecsökkentenék, a gépkocsi-tulajdonosok pedig az autó környezetszennyezési fokától függően fizetnék az évi adót. 

A végső döntés meghozatalában fontos szerepet játszik majd a Pénzügyminiszter véleménye is, és nem utolsó sorban az európai példa és az európai intézményekkel folytatott tárgyalások.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: